Új vérvonal
Óh, te fénylő Fényló! Csillogó,
feketeszőrű kicsi kancám!
Leendő hitvesem!
Oly sokat terelgettelek
a dús füvű, kövér legelőn;
míly sokat kísérgettelek!
Csikó korod óta mindig védtelek,
magamnak buzgón, önzőn őrizgettelek,
míg végre eljött a mi időnk!
Feszítsd meg hát izmos combodat!
csapd fel büszkén dússzőrű farkadat!
És állj meg végre itt nekem, csak nekem!
Hagyd végre, hogy buja testszagom,
melynek myomát rajtad otthagyom,
a kísértésbe végre belevigyen!
Hagyd, hogy tomporodat, nem kevéssel,
birtokba vehessem számos ökleléssel
és benned hagyhassam büszke magom!
Voltam eddig oltalmazód, őröd,
most hadd legyek végre, valahára
Urad, csődöröd is neked!
Az ágyékunkból sarjadt új nemzedék
őrizze híven a spermák és peték
optimista, új üzenetét;
hogy lesz majd egyszer egy jobb világ,
hol nem emberek, hanem bölcs lovak
nyihogják el a jövő himnuszát!
|
|