Hallgat bennem, tisztára szűr a csend,
s idéznek még homály-sötét szavak,
morgó sorok során: salak a rend.
Ismét... és majdnem téged láttalak.

Felsejlett boldogan keskeny arcod,
írom, s látom már templom nő köréd,
ismert betűk rakják minden kövét,
de csend a rend, s széttárt üres marok.

(Fehér ruhád lobog,
asszony táncod ropod,
cipőd sarkán kopog:
velem lopott napod.)

Indulni kéne már, mégsem tudok,
hiszen itt van, itt van jelölt helyem,
a színes májusfán, lám: ott lobog
szürkén az én rongyom is...: mindenem.

(Fehér ruhád kopott,
asszony táncod ropod,
cipőd sarkán kopog:
első halott napod.)