Decemberi estéken
Tudod... veled fogytak a színek, míg tanultam, hogy minden mindegy, s pihe pillangók szálltak velem, minden télbe zúgó éjjelen.
Néha majdnem téged láttalak, eljátszottam, hogy ott vártalak, ám hajnalba fagyott a hátha, és nem néztem többé már hátra.
Szentestén hittem az Istenben, azért, hogy kicsit gyűlölhessem, s bár lehorzsoltak havas napok, még bennem vagy, s én benned vagyok.
Ahogy árnyék szereti a fát, jászolban széna az illatát, csak úgy leszek én ma is tiéd, ne kérdezd, ne kérdezd, hogy miért.
|
|