Szétzúzott jövő…
képzeld a tűnő holnapokat,
képzeld, hogy gyermeked élete
jobb irányba mutat,
képzeld csak, hogy amerre lépsz,
talán a fű is zöldebb,
képzelj el egy szebb világot,
hol látsz élő földet,
hagyd játszani képzeleted,
mert rideg az igazság,
minden egyes ébredéssel,
rád borul a valóság,
párnád fehérjén
hajszálak sora,
nem az ősz jön, ne képzeld,
már fáradtságod oka,
hajtod a napokat,
csak még több órát bele,
közben nyugodt perceid is
fájdalommal tele…
Mennyit bír egy ember,
mire elég válla?
Hová vezet terheinek
feltörő buzgára?
Néha úgy hiszem,
nem bírom erővel,
nem tudok élni már,
csak szorított ököllel,
elég volt, elég,
levegőért kapkodok,
mozdulna a kő gyomromból,
mit a tegnap otthagyott…
De folytatni kell, élni,
vagy amit így neveznek,
ne érezzem az egész napot,
csak órának… csak percnek.