Kicsit csendesen megállt a délután.
Egy pillanat, és mégis úgy maradt,
ahogy a megsárgult fotón szobám falán
a fehérre festett fűtéscső alatt

a nyári kép. Egy ház túlérett földeken,
és bármennyire barna rajt’ az ég
nem csapja még be elfásult szemem,
vagy bensőmben, de látom, tiszta, kék,

a távoli erdőknek széle elmosott
kicsit az ősz, amit nekem mutat,
de béke fénye járja halkan ott
a lassan kúszó, gödrös földutat.

Most megnézném, mit rejt a léckeret mögött
a táj, ami innen nem látható,
van-e elsárgult díszbe öltözött
falu, vagy van-e tiszta vizű tó,

és vannak békésen sétáló emberek
a nyár hevétől vak szekérúton,
tán éppen a fotósnak intenek...
vagy ennyi volt, és meg sosem tudom

miért e kép, mit szán mesélni énnekem.
Ha érteném, világba mondanám.
Talán ezért van, vagy csak képzelem
hogy kicsit csendesen megállt a délután.