A  FIÚ  ÉS  A  SZÖCSKE

Hosszabbra még az út előtte,
 Mit apró lába már elhagyott,
Álmos szemét földre szegezve,
Kunság ölén Fiú ballagott.

 Tanyákból korcs kutyák ugatták:
Tán’ idegen, aki arra jár?
Kirohantak, szagolták léptét,
 Csóválták farkuk: „Ő nem betyár”!

Zsíros kenyér, paprika, só, víz,
Szokott illatban haladt a Lét,
Könyvei mellé csomagolva,
 Vitte Fiú, hátán, mindenét!

Vállain táska széles pántja,
 Mint rakott szekér lován a hám,
Minden lépésre súlyosabb lett:
Kelő Nap fénye templom falán!

Karjában zsibbadt még a hajnal,
Végig az ujjáig, kis kezén,
Arra gondolt:”biztos jóllakott,
S kérődzik már a két tehén”.

Nadrág szárára, fürge vendég,
Koma-ismerősen, Szöcske szállt,
Ballagó léptét félbehagyva,
Ébredő arcával rácsodált.

 E hívatlan vendég dalra kélt,
Mint Angyal, ki dalcsokorral áld,
Mosoly fakadt a fáradt szemen.
Gyöngy-felhők nyíltak, amerre járt!

"apu"