Vallomásom

Fáradt kéz, alázott rendbe
Kulcsolva, rejtek imát félt,
Őriz, némán, szót felejtve:
Kísérők közt az elítélt

Asszonya arcára, haza,
Ajtót kitáró kilincsre
Gondol, utolsó vigaszra,
Só-könnyekbe csókolt nincs-re.

Sodorja párnája szélét,
Mint álmatlan, apró gyermek,
Gyomorba bújtatva éhét
Imát mormol, szó-szerelmet,

Vézna ujján haj hullámzik:
Sima tincsekben az élet
Tűnő boldogságot játszik,
Selymes illat-menedéket.

Szökő álom ébreszt valót,
Koppanó zajt hideg kövön,
Tíz köröm mar kapaszkodót
Csont vézna ábránd-tükrökön.

Áldásba hajló nagy falak
Suttognak felém bíztatást
Arról, hogy megtaláljalak
Lelkemen: eleven Varázst,

Öleljelek és rejtselek
El e gyalázó világon,
Ne látszón, úgy szeresselek!
Reád gombolom kabátom,

Míg ég alatt és föld felett
Élettel bír engem Szándék,
Fáradt kezemmel védelek,
Nekem születtél! Ajándék

Lettél, csodált kincsem, vérem,
Szívemben surranó vétek,
Álmom feketén, fehérben!
Tudd: míg szeretsz, addig Élek!

Hallod? Néha imádkozom:
Érted mondom, Neked szánom!
Friss kenyered, vized hozom…
Rejtsd arcodra vallomásom!

(A Hitvesnek. Szeretettel.)

2008. 11. 22.