Átöltöztem
a fáradt ősznek
rozsdaszín ruhájába,
eltemettem magam
a lehulló levelek
zizzenő avarába.

Szótlanságot
imádkoztam
ajkam szegletére,
de szorítja,
fojtja torkom
a csend tétlen féke.

Temetni, ölni,
feledni
akartam
minden kósza
gondolatot,
mert most fáj
minden szó,
mit valaha ajkam
elringatott.

Bármit
megtettem volna,
mi hallgatásra
hivatott…
de az Isten,
tétlenség helyett
kezembe
lendületet adott!

Értetek tenni,
értetek szólni
születtem e Világra,
bánatnak
örömnek
szavakkal lenni
ékes koronája.

Veletek
Nektek álmodni
reményteljes holnapot!
Vigaszt, bíztatást adni!
- Hisz’ ki tegye
ha nem az,
kinek e csoda
megadatott?!

Arra születtem,
hogy áldott, szép
szavakkal öleljem
szívetek a lélek
templomában,
áldozva hitem
a költészet oltalmában.

2006. szeptember 29.