A csata

Átvágok a falun, kölcsönkerékpáron,
Ragyog a napfény és porzik az út.
Erdők madárfüttyös csendje, mire vágyom,
Elmarad mögöttem már a vasút,
Fűnőtte ösvényen fut a kerék.
Felröppen hirtelen három veréb,
Lomb leng, a nap fénylő odaliszk,
A fák közt egyszerű obeliszk.


Böngészem az írást. Homályos tükörként
Működésbe lendül fantáziám,
Magam előtt látom mindazt, ami történt
Azon a július másodikán.
Várostromra készül hiénahad,
Diadalittasan vonul a csapat,
Előhad, előírás szerint,
Nem sejtve, ma is megfut, megint.


Harsan a trombita. Recsegnek az ágak,
Ropog a sortűz, ritkul az ellen,
Szuronyerdő villan, honvédsereg támad,
Pereg a dob, a zászló meglebben,
Minden dübörög; félelemkeltő,
Csatatérré vált az egész erdő,
És tetőfokra hág a hőség,
Mire befut a nemzetőrség.


És most ágyú dörren, mintha ég zengene,
A tisztás fölött kavarog a füst,
Huszárcsapat vágtat, és a vezér vele,
Kardot ránt, s kiált: Vágd csak őket, üsd!
Szava, csapása egyaránt kemény,
Osztrák kutyáknak nem marad remény;
Szégyenük árnyékolják lombok,
S már menekülnek, hanyatt-homlok.


A győztesnek holnap jól esik az ebéd.
Diadaluk csodával határos.
Bekötözték végül a vezér fejsebét,
Vonulnak tovább, a cél világos.
S az enyém is; sötét felhők között
Az előbb villámlott s az ég dörög;
Biciklin robogok hozzátok
Haza, mielőtt bőrig ázok.







Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=11456