Lépteimet zajtalanná teszem.
Így némaságom tökélyben biztos.
Amúgy kifelé alapot jelent,
Talán egy művet, mely délceg, izmos.

De nem ma, és nem itt, ahol a lény,
Kóvályog, mert számtalan az esély,
Hogy lábnyomainak sártengerét, 
Símára feszíti rím és szépség.

Elodázhatatlan az alkotás!
Homlok egyenes, majd a fej leszeg.
Mintha karót nyelni önként, az más,
Veletek ölöm magam, ez leszek.

Barátsággal mindenkinek...Gergely