Nagyon dühös voltam még mindig. Ugyanakkor azt sem értettem, hogyan élhette túl? De ha még túl is éli, akkor sem lehet ennyire gyors. Nem vagyok elég ügyes, és erős, hogy végezzek vele. Ha van is rá megoldás, vajon mi lehet az?
Ekkor eszembe jutott Marty. Ahogy végre felértünk a pincéből, Elizabeth-et pillantottam meg először, amint ül a széken és reszket. Amint meglátott, azonnal hozzám rohant. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyire agódik értem:
-  Gabriel...jól vagy? Úristen, mi történt a kezeddel?? – kérdezte ő is.
-  Nyugodj meg kérlek. Ez nem az én vérem. – ismételtem magam. Nem adtam neki lehetőséget további kérdésekre, én kérdeztem:
-   Elizabeth, hol van itt a telefon?
-   Ott...a pult alatt...
-   Használhatom egy percre?
-   Pe....persze... – makogott.
Felemeltem a kagylót, és azon nyomban tárcsáztam Tarker Mills-be. Bob vette fel a telefont:
-  Igen, tessék?
-  Szervusz Bob, Gabriel vagyok. Sürgősen beszélnem kell Marty-val. – nem haboztam.
-  Szia Gabriel, azonnal szólok neki.
-  Köszönöm.
Beletelt néhány percbe, mire Marty a telefonhoz érkezett. Kimért, távolságtartó hangja volt:
-  Szia! Hallgatlak.
-  Hallja most valaki a beszélgetésünket? – kérdeztem elég türelmetlenül, és határozottan.
- Nem, senki. Mi van, mondd!? – ekkor már kíváncsivá tettem.
-  Hogyan tudom megölni?
-  Mi? Micsoda? – mintha nem tudná, miről van szó.
-  Marty, ne szarakodj velem! Mondd meg, hogyan tudok végezni vele!
-   Ezek szerint hiszel nekem... – nyugtázta elégedetten.
-   Igen, igen, igen! Már régóta hiszek neked, és kérlek mondj valami használható ötletet, mert én kifogytam. Ütöttem, rúgtam, lelőttem, és nemrég meg is szúrkáltam, de nincs tudomásom róla, hogy felkereste volna az állatorvost. – ekkor kinevetett, pedig nem feltétlen vicnek szántam.
-  Jól van, figyelj rám. – kezdett bele – Ha meg akarod ölni, csak kétféleképpen van rá lehetőséged. Az egyik, hogy megölöd emberi formában, és azután már nem változhat át többé...
-  Kösz, erre én is gondoltam, de fogalmam sincs ki lehet az.... – mondtam gúnyosan.
-  Értem. Akkor a második lehetőség az ezüst. Ezüst pisztolygolyóval kell lelőnöd, és akkor mindenképpen megdöglik.
-  Ez biztos? – kérdeztem hitetlenkedve.
-  Igen. Így végeztünk Low tiszteletessel is anno. Majd amikor megölöd a rohadékot, visszaváltozik emberi formába. És akkor még legalább ötöt lőj  a rohadék koponyájába!! – egyre ingerültebbé vált.
-  És honnan a francból szerezzek ezüst golyókat?
-   Ismerek valakit, aki meg tudja csinálni...Nekem már készített egyet pár évvel ezelőtt... – célzott a tiszteletesre.
-   Rendben. Küldük neked pénzt, és csináltass legalább nyolc-tíz darabot, abból egyszer csak sikerül eltalálnom...
-   Nekem ne fizess ezért! – sértődött meg szinte. – Azzal fizess, hogy megölöd!
-   Úgy lesz, erre megesküszöm!
-    Mondd a címedet....
Miután leraktam a kagylót, idegesen a szobámba rohantam, majd hevesen pakolni kezdtem a cuccaimat.
-  Mi a fenét csinálsz? – kérdezte a kedves hang, Elizabeth jött be közben.
-  Eltűnök egy időre, és te is velem jössz! Elviszlek Amszterdamba. Itt nem maradhatsz, túl veszélyes!
-  Mi?! – hökkent meg – Persze te vissza fogsz jönni ugye?!
-  Igen, én visszajövök. És ne is próbálj lebeszélni.
-  Te csökönyös hülye, értsd már meg, hogy féltelek!
-  Ez nagyon jól esik, és köszönöm. De én is féltelek, épp ezért viszlek el innen. Én pedig azért jövök vissza, hogy ne kelljen többé egyikünknek sem félnie
-  Ez baromság! Egyáltalán mi a jó fene volt az odalennt?
-   Nem tudom...
-   Már megint hazudsz! – kiabált rám. – Tudni akarom, kicsoda akar az életünkre törni! – mondta ellentmondást nem tűrően.
- Hát legyen! Farkasember, Elizabeth. Ez egy kibaszott farkasember. Ő ölte meg Jane-t,  ő gyilkolt Hollandiában, és most itt van. Másodjára találkoztam vele, és megerősíthetem, létezik! – mondtam határozottan, de nem arattam vele nagy sikert.
-  Micsoda?! – hökkent meg – Ugyan Gabriel, ezt te sem gondolhatod komolyan! Teljesen megő....
- Megőrültem?! – már én is kiabáltam – Láttad, csurom véresen jöttem vissza! Olyan sebeket ejtettem rajta, amitől minden hús vér ember azonnal meghalna! De ez le se szarta, hogy lelövöm, és szúrkálom. Csakis egy módon ölhetem meg, ezüst pisztolygolyóval...
- Túl sok horrort nézel. – mondta nagyon gúnyosan, erre azonban nagyon berágtam.
- Tudod mit, akkor ezt nézd meg! – majd letéptem magamról a pólómat, így azonnal láthatta a teljes mellkasomon, keresztirányban elterülő hatalmas farkaskarmolást. Falfehér lett a látványtól, majd közelebb lépett.
- Te jó ég...Ezt....ezt ő csinálta veled...?
-  Igen. – válaszoltam immár én is halkan -  Még Rotterdamban a kikötőben. Az arcom szerencsére akkor megúszta, de ez örök emlék marad tőle. Mostmár hiszel nekem?
-  Én... én nem is tudom, mit higgyek. – majd érzékien végighúzta az ujjait a mellkasomon a hegek irányába. Döbbenten tapasztalta, hogy az ő keze fele akkora, mint a rajtam lévő “lenyomat.” Ekkor megfogtam a kezét, és magamhoz húztam, másik kezemmel átkarolva vékony derekát.
- Értsd meg kérlek...Véget kell vetni ennek a rémálomnak, iszonyatosan féltelek....Ha veled is történne valami, abba én belepusztulnék. Nem akarom mégegyszer elveszíteni azt, akit nagyon.... – furcsa lett volna kimondani azt a bizonyos szót, mivel alig-alig ismertük egymást. Kedvesen, kisegítésképpen a számra tette az ujját.
- Nem kell kimondanod...
- De én szeretném...nagyon szeretném kimondani, hogy... –ekkor megint belevágott, de suttogva, és nagyon kedvesen.
-  Majd kimondod, amikor már békében élhetünk...akár együtt.... – majd lágyan megcsókolt. Visszakaptam, amit tőlem kapott a pincés sztori előtt. Édes “bosszú” volt ez. Érzéki csókolózásba fulladt a dolog, és úgy éreztem szárnyalok a boldogságtól, minden rossz dolog ellenére. Olyan régen éreztem ilyet, és ez olyan őszinte volt, teli érzelmekkel. Talán erre mondják, hogy szerelem első látásra? Nem tudom. Egy pillanatra elszakadva Elizabeth-től bezártam az ajtót, de mielőtt visszafordultam volna, ő addigra leoltotta a lámpát is. A lényeg az, hogy ezt az éjszakát még Antwerpenben töltöttük....