Ma nem érdekel, mit gondolnak rólam,
még az sem, másokról mit gondolok.
Nem érdekel hol tört ki a vulkán,
nem béníthat sok szörnyű dolog.

Nem borzaszt, hogy rigót visz a macska,
hársfa alatt szétázott  virág.
Ez az egész agymosott valóság
ma értem már hiába kiált.

Nem akarom most, hogy jól nézzek ki,
és nem kell, hogy igazam legyen.
Nem szeretnék vetélkedni, győzni,
csak úgy lenni, lenni csendesen.

Nem számít most semmi, a múlt sem,
és a jövő végképp nem érdekel.
Te meg mért is lépsz az álmaimba?
Menj tovább, ha úgysem érhetlek el.

Ma az eső is oly álmosító,
egybemos a virággal, a hárssal,
ebből ébredni jó érzés lehetne,
el ne áruld, hogy érezted mással.

Érted virrasszak? Máshol ér a reggel.
Nekem képzelet vagy, másnak szín igaz.
Kit takarjak be téged várt meleggel?
Velem ébred a ronggyá gyűrt vigasz.

Mért rogynék a földre gyáván,
ha úgysem emelsz fel hiteddel?
Látod, sebezhetetlen vagyok
ma, tőlem  menekül a reggel.

Hová bújjak, ha nem lélekkel
nézel, és  nem simítasz szemmel?
Szürke vérben hullik darabokra,
bennem, az érdektelen ember.

Ne  szánj meg, ne ragassz össze, csak
vágy nélküli érintés ejt mély sebet.
Nézd, felkelek, s már nem tapad rám
a feltételhez kötött szeretet.