Fullextra.hu

:

Lídia türelmetlenül toporgott a fürdőszoba előtt.

- Gyere már ki Livi, benn vagy két órája! Mit tudsz annyit piperészni magadon? – dörömbölt az ajtón, hátha a húga végre átadja a terepet neki.

- Szállj le rólam Lidi! Ne nyaggass, még nem vagyok készen! – kiabálta vissza a bezárt fürdőszobából a fiatalabbik lány bosszúsan. – Addig válaszd ki a ruhát, amit felveszel, vagy csinálj valami mást, mit bánom én, csak engem hagyj békén még egy kicsit! Jó?

Lídia mérgesen legyintett és otthagyta őrhelyét. Tudta, hogy még legalább egy fél órát szobrozhatna az előszobában, ha ott akarná kivárni, amíg tizenhét éves húga előkerül.

- Hihetetlen, hogy milyen hiú – gondolta Lídia. – Úgy viselkedik, mintha élete legfontosabb eseményére készülne, pedig csak egy szimpla házibuli lesz. Még azt sem mondhatjuk, hogy érdekes emberek is lesznek, mert nem lesznek. Mindenkit ismerünk. Dögunalom.

Lídia bement a szobájába, leült törökülésben a dupla ágya közepére. A tévében egy zenei csatornára kapcsolt, csak hogy megalapozza a hangulatát, és nekilátott rendbe hozni a körmeit.

- Vajon hogy jutott anyuék eszébe, hogy pont ezeket a neveket adják nekünk? – töprengett. – Lidi, Livi. – Micsoda ostoba két név.

Lídia éppen a múlt héten lett huszonegy éves. A gimnázium után nem tanult tovább, tehetős apja mellett dolgozott, mint a titkárnője. Ez megfelelt neki, főképpen azért, mert nem volt erőssége a tanulás. Az érettségije is kisebb nehézségekbe ütközött volna, ha az édesapja nem a város egyik legsikeresebb vállalkozója, és nincs jó barátságban a bizottság elnökével. Így Lídiának némileg könnyebb volt a szóbeli vizsgája, mint a többieknek, de ezen senki nem lepődött meg.

- Csak azt tudnám, hogy miért vagyunk kitiltva az anyuék fürdőszobájából? – dünnyögte magában a körme lakkozása közben. – Mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha végre megkapnám azt a lakást, amit apu ígért.

Ebben a percben Livi robbant be a szobába – természetesen kopogtatás nélkül – és megpördült a nővére előtt.

- Na? Hogy nézek ki? Fantasztikusan, mi? – vihorászott. Lídia döbbenten rábámult a húgára. Nem először látta kifestve, de ezen a napon kész nőként állt előtte.

- Ja-ja. Fantasztikusan. – mondta, és közben megállapította, hogy Lívia napról napra szebb lesz. Sokkal szebb, mint ő valaha is lehet.

Lídia nem volt irigy. Elfogadta, hogy Livi külsőre-belsőre jobban sikeredett, mint ő. A haja fényes-fekete, hullámos, a szeme csillogó, hatalmas bársonyos volt, a szája telten és rózsaszínen mosolygott a világra. Szerencsés alkatát anyjuktól örökölte, vékony volt és arányos, míg Lidi az apjukra ütött, így rövid lábai, tömzsi testalkata miatt a húgának a nyomába sem ért. Azért nem panaszkodhatott ő sem, pofija miatt helyesnek mondták, csinosan is öltözködött, de mégis. A családban Livi volt a hercegnő. És ha mindez nem lett volna elég, még remekül is tanult, már pöttöm kisgyerek kora óta tudta, hogy orvos akar lenni. Sokban különbözött a két lány, ettől függetlenül imádták egymást, és szerettek együtt társaságba járni.

- Anni jön? – kérdezte Livi, miután befejezte a táncolást a nővére előtt.

- Nem tudom. Lehet. Azt mondta, hogy megpróbálja a gyereket az anyjára bízni, de előbb meg kell bizonyosodnia róla, hogy nem áll szándékában leinni magát. Borzalom. Ilyen szülőkkel élni… úgy sajnálom. Aztán ott van Cilike, már lassan három éves, és még mindig abban a kis szobában nyomorognak ketten… Hát, azért jó, hogy nekünk ilyen gondjaink nincsenek. Örülnél, ha nem jönne, mi? – mosolyodott el Lidi.

- És Gábor? Ő ott lesz? – érdeklődött tovább Lívia, figyelembe sem véve a kérdést, közben a nővére szekrényében turkált.

- Igen. Ő megígérte. Te mit keresel a szekrényemben?

- Semmit, csak egy felsőt, valami ciciset, tudod…- rebegtette színpadiasan a pilláit Livi.

- Mész a fenébe, nem fogod az én cuccaimat nyúzni! Kutakodjál a saját vackaid közt! – dörgött viccesen Lídia, de Livi már elő is húzott egy fáradt rózsaszín, mélyen dekoltált topot a szekrényből.

- Tesókám! Ugye ideadod! – kérlelte tágra nyílt szemekkel a húg a nővért, aki természetesen most sem tudott nemet mondani a kis pimasznak.

- Vigyed! De le ne öntsd valamivel, mert megraklak! Két szemed rá! – nevetett Lidi, és nekilátott ő is a készülődésnek.

Mire odaértek a házba, ahol a bulit tartották, már nagy volt a jókedv, szinte az összes meghívott megérkezett. Ott volt Anni is, és a barátja Gábor. Gábor tizenkilenc éves volt, Anni huszonegy, és közös gyerekük, Cilike három. Nem éltek családként, nem volt meg az anyagi hátterük hozzá, és igazán nem is akartak együtt élni. Gábor a keresetéből fizette a gyerektartást, a szülei azon túl, hogy náluk lakhatott, semmivel nem támogatták azóta, hogy megtudták, ő az Anni gyerekének az apja. Nem akartak tudomást venni az unokájukról sem. Pedig a városban már szinte mindenki elfogadta őket ilyen furcsa párnak.

Livi, amint beléptek a lakásba, azonnal megtámadta a fiút, régóta tetszett neki. Úgy gondolta, hogy Anni túl öreg, és őhozzá sokkal jobban illene minden szempontból. Nem csinált nagy titkot belőle, hogy tetszik neki Gábor, és nem érdekelte, hogy Anni ezt esetleg nem nézi jó szemmel. Időközben megérkezett Joe is. Nem ő volt a lányos anyák álma, már a rendőrséggel is többször meggyűlt a baja. Ennek ellenére szórakoztató társaságnak tartották a fiatalok, úgyhogy mindenhová meghívták. Nem volt utolsó szempont, hogy ellátta a csapatot bizonyos drogokkal. Most is azonnal körbevették, amint belépett, nem hatott újdonságként, hogy a zsebéből kis átlátszó tasakok kerültek elő. Miután kiosztotta az adagokat, beszedte a pénzt, és már ment is. Joe soha, sehol nem maradt sokáig. A buli fergeteges volt, a résztvevők nagy része eufórikus állapotban rázta magát. Anni már korábban elment, aggódott, hogy az anyja nem viseli megfelelően gondját a gyereknek. Gábor maradt, és kiválóan szórakozott Livivel, aki meglehetősen sok szert vett magához. Másnap reggel a drogoktól még mindig feldobva néhányan pörögve ugráltak, de a többség szanaszét feküdt, ahol éppen eldőlt.

Gábor és Livi az egyik szoba sarkában, összegömbölyödve aludtak.
A fiú ébredt előbb, véletlenül meglökte a lányt, de az nem mozdult.
Elkezdte szólongatni, lökdöste, rázogatta.
Nem reagált.
Megfordította, a lány szeme fennakadva, üvegesen meredt a semmibe, továbbra sem mozdult.
A szája szélére nyál és hányadék ragadt.
Gábor rémülten pofozta, eredménytelenül.
Üvöltött, hogy segítsen már valaki.
Lídia támolygott be a szobába.
Szinte azonnal felismerte, hogy mi történt.
Mintha megérezte volna, hogy a testvére nem él, mielőtt még megfogta volna a pulzusát.
A sikoltás, ami kiszakadt belőle nem emberi hang volt.
A szépséges, okos kishúga meghalt.
Nem vigyázott rá.
Nem jól vigyázott rá.
Összerogyott, és elveszítette az eszméletét.