Fullextra.hu

Egy nagyon kedves barátomtól – akit személyesen nem ismerek, viszont az Internet segítségével szinte napi kapcsolatot tartunk fenn – kaptam egy meghívót a nemzetközi ki kicsoda oldalára. Hallottam már erről a portálról, nem is keveset, de eddig még senki nem hívott meg, hogy részt vehessek a nagy ismerős keresésben.

Tulajdonképpen nem is bántam, mert rengeteg rosszat hallottam róla, még egy titkosszolgálati vezető is előadást tartott a televízióban arról, hogy ez a dolog mennyire veszélyes. Azt mondta, hogy a beszervező titkosszolgálatoknak ez maga a Kánaán, hisz a kiszemelt személy összes kapcsolatát készen kapják, egy fikarcnyit sem kell nyomozniuk utána, és hopp, megvan a figura, lehet zsarolni, lefizetni, besúgóvá tenni, kémnek beszervezni. Tehát, a jövő James Bond-jai is mind ezen az oldalon lebzselnek gyanútlanul, mígnem egy napon lecsap rájuk, mondjuk a CIA.

Ez azért elgondolkodtatott, mert az ember mérlegel, mielőtt belevág egy ilyen volumenű dologba, elképzeli, hogy mi is történhet a regisztráció után. Például az sem mindegy, hogy melyik állam titkosszolgálata nézi ki magának, mert ugye vannak szimpatikusabb, akciófilmekből jól ismert szolgálatok, és vannak olyanok is, melyek egyáltalán nem közkedveltek, és amelyeknek még kevésbé szívesen lennék a tagja.

Azon is tépelődtem, hogy vajon akarom-e azt, hogy boldog boldogtalan megjelöljön, megtudja az e-mail címemet, sőt, még egy kócos fotót is lásson rólam. Lehet, hogy olyan ember is megjelöl, akit kifejezetten utálok, és akkor nekem döntenem kell, hogy akarom-e ismerősömnek azt az ismerősömet, vagy sem. Mert valljuk be, az évek során mindenki összegyűjt barátokat, és néhány ellenséget is. Lehet, hogy nem is tudom, hogy valaki az ellenségem, mert én nem vettem észre, hogy beszóltam neki, ő viszont nagyon is észrevette, és magában duzzogva, sérelmezte azt. Azóta eltelt esetleg jó sok év, és lehet, hogy az a szálka, amit én anno a szemébe toltam, azóta gerendává növekedett. Mindez engem nem érdekelne, ha tudnám, hogy sosem talál meg, úgysem találkozom vele többé. Na de így? Így mindenki megtalál, aki akar. Írhat nekem egy olyan üzenetet, amivel kompletten taccsra vágja a napomat, vagy akár a hetemet, a dühétől, és a kreativitásától függően.

Szóval malmoztam a dolgon, aztán egy nap annyira unatkoztam a munkahelyemen a munka hiányától, hogy úgy döntöttem, egy életem, egy halálom, regisztrálom magamat. Beütögettem a nevemet, adtam magamnak jelszót, installáltam egy meglehetősen hirtelen készült fotót magamról, és megnyomtam a gombot. Ott virítottam az oldalon, mely megkérdezte tőlem, hogy hány éves vagyok, mikor van a névnapom, mit dolgozom, mit csinálok, amikor nem dolgozom, hová jártam iskolába, és még egyéb személyes dolgaimat, amikre én tisztességgel válaszoltam is.

Miután ezt befejeztem, úgy gondoltam hagyom, hogy folyjanak az események a saját medrükben, de aztán nem bírtam a kíváncsiságommal, és elkezdtem nézegetni, hogy kiket ismerhetek, beírtam egy-két nevet a keresőbe, s mire észbe kaptam, már hatvanan jelöltek meg ismerősüknek. Mindenkinek örültem. Régi osztálytársaim, akikről semmit nem tudtam, fotót tettek föl a családjukról, egy barátnőmmel, akivel elszakadtunk egymástól, most nekiálltunk levelezni, nem beszélve arról, hogy olyan emberekről láthattam képet, akikkel naponta váltunk véleményt az Interneten, de sosem találkoztunk. Sokan megkérdezték a régiek közül, hogy mi van velem, hogy vagyok, sokan elmondták, hogy velük mi van, hogy vannak… Remek érzés volt újra látni őket, ha csak a monitoron keresztül is. Remek érzés, hogy bármikor felvehetem velük a kapcsolatot, ha akarom, mert ott van az e-mail címük a lapjukon.

Már három napja regisztráltam. Eddig nem jelentkezett egyetlen rosszakaróm sem, hogy földbe döngöljön egy durva üzenettel. A titkosszolgálatok is mások beszervezésével vannak elfoglalva, úgy tűnik, hogy egyelőre nem rám pályáznak. Szerintem megúszom.

(Köszi Rozika)