Tizenegy levél. Hirtelen bolond kíváncsiság fogott el. Milyen férfiak, fiúk, pasik jelentkeznek egy ilyen zavaros, részegen írt hirdetésre? Milyen férfiak , fiúk, pasik regisztrálnak egy bugyirózsaszín oldalon? Kik ezek és mi bajuk van? Na igen. Én is annyira szokványosan ostoba vagyok, ha az előítéletekről van szó. Aki pszichiáterhez jár az dilis, aki társkeresőn regisztrál az hibás árú… Biztos voltam benne, hogy csupa gyógyegér, vagy monitorfejű lógatja a nyelvét egy ilyen helyen, akiknek nem jut más az életből, mint egy kis netszex, aztán annyi. Ennek ellenére már az első levelet, amint kinyitottam felsikoltottam: Hű azannyát!

Igazság szerint egy összetéveszthetetlen férfitestrész nézett velem farkasszemet, vagy mit, és ajánlotta magát, mint gyógyító, bánatot elűző, szomorúságmegelőző alkalmatosságot. Gyorsan bezártam a kis ablakot, és meredten néztem magam elé. Istenem! Hova süllyedtem!

Még egyszer megnéztem, hogy milyen oldalon regisztráltam whiskey gőzös félkómámban, és újfent megállapítottam, hogy sosem tudja az ember lánya, hogy hol botlik bele egy …ö…ö…ö izébe.

Elvileg ez az oldal a romantikus, komoly kapcsolatot kereső népek Mekkája, s én, mint romantikus, komoly kapcsolatot kereső, egyedülálló nő bátran regisztrálhattam abban a hitben, hogy hasonló elképzelésekkel rendelkező úriemberek találnak rám lírai, versbe szedett gondolataikkal… Itt meg kell állnom egy pillanatra. Te tudod, hogy mennyire kész vagyok a túlbuzgó bazári majmoktól, akik azt hiszik, hogy egy-két szép szó, aztán irány az ágy… Na az ilyen sosem jött be. De ezután a férfitag után komolyan mondom felüdülés lett volna az egyalkalomra hajtó nyálgép is, olyan sokkot okozott. Oké, ez vicc volt. Nem ez volt az első, hogy ilyet láttam, de azért elég nonszensz, hogy valaki azt hiszi, hogy egy igazi nő képes egy férfiról a micsodája alapján eldönteni, hogy akar-e vele találkozni, vagy sem. Még akkor is gusztustalan egy ilyen fotó, ha az ember szexpartnert keres, mert hát ugye nem a méret a lényeg. Az összhatásnak kell vonzónak lennie, nem egy folyton kisgatyában rejtegetett valaminek, amit csak akkor lát az ember, ha… Miért hiszi egynémely pasi, hogy az izéjének a fotója alapján bárki is rágerjed levakarhatatlanul, és azonnali vágyat támaszt a látvánnyal a magányos, pókhálós nőkben? Hah. Mekkora ökörség. Ki tud közelebbi kapcsolatba kerülni egy olyan férfivel, akinek ugyan rendben van a gatyamérete, de egyébként annyira vonzó, mint egy Barkas hátsó fele menet közben… Míg ezen filozofálgattam, kipöccintettem egy újabb cigit, mert bár másnaposságom még mindig kemény pillanatokat okozott, azért szívni csak kell, meg hát mit kezdjek a kezemmel, ha nincs benne cigi, ugye. Bocs, nem baj, ha most rágyújtok? Tudom, hogy utálod, de könnyebben megy az emlékezés, ha csinálom is, amiről beszélek… Ne nézz már így, AZT nem fogom rekonstruálni…Most mit röhögsz? Igaz, hogy részletekbe menően hülyét csinálok magamból, de valahol jó érzés, hogy végre elmesélem, mert már nagyon nyomta a bögyömet a téma.

Szóval eregettem a füstöt, eregettem, újra megrágtam a dolgot: kell ez nekem? Biztos, hogy meg akarom nézni a többit? Biztos, hogy tovább akarom alázni magamat magam előtt?

Úgy döntöttem, hogy most már teljesen mindegy, hogy mit csinálok, így is, úgy is kínos a helyzet, ettől már csak akkor lehetne kínosabb, ha egy ismerős arc is felbukkanna a levélírók között kaján vigyorral az ajkán. A nagyképű szerszámot töröltem, és folytattam a levelek bontogatását.

A következő üzenet is rövid volt: Teccel.