A szeretetlángja soha nem hamvadó tűz,
Mely minden embert egyformán hevít,
De csak az érzi annak, valóságos melegét,
Ki halványuló fényéből is feloldozást merít.
S ki az apró lángszikrákat úgy zárja szívébe,
Hogy minden kihűlt lélek melegedjen tőle,
Mert egyik fáradt szív a másikat úgy éltetheti,
Ha lassúvá vált halk ütemét sarkallja erőre.
Nem nehéz jónak lenni, ha bennünk él az érzés,
Hisz az utat nyit ott is, hol bezárt ajtók vannak
És akkor is vigasztal, ha már száműztük a hitet,
Melyben remény sincs, mi új célokat adhat.
Szeretni féktelen boldogság, szivárványos illat,
Mi tavaszmosolyt ont ránk, ha eljön a kikelet,
Melyben minden madárraj azt csicsergi majd,
Mindennél fontosabb dolog az emberi szeretet.