Ne vedd el tőlem

 
Az utolsó tavaszt
ne vedd el tőlem,
várd meg míg kizöldül
a rét és a határ,
amíg visszatér hozzánk
megfáradt útjáról
az otthonát kereső
vándorgólya pár.
Az utolsó nyarat is,
hagyd meg még nékem,
a szélforgók játékát,
mi ámulatra késztet.
Azoknak a tóparti sétáknak,
szédítő szépségét,
mely akkor tárult elénk,
mikor a hullámfodros vizet,
felkorbácsolt vihar
tajtékhabja tépett.
Hagyd meg majd az őszt is,
mi oly kedves nekem,
hisz minden lehullt falevél
az én szememtől könnyes,
és minden lombtalan,
eső verte ágon, én őrzöm meg,
a hópihékbe ölelt
avar-varázs csendet.
Aztán majd télen,
ha nyirkos lesz a világ,
és vajúdó könnyeket szül
a ködharmatos pára,
nem bánom, ha elengeded
hozzád érő kezem,
mert, akkor már úgyis tudom,
hogy te voltál, tűnt életem
minden földi percének
égi adománya




Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=12431