Keresem a szavakat
Keresem a szavakat, de nem találom. Elillant
mind. Hogyan mondjam el a kimondhatatlant?
Miként kiáltsam akár a szélbe, vagy a világba?
Vagy súgjam villámló mennydörgés morajára
válaszként hangod simogató bársonyára azt,
amire nem vársz feleletet, és nem vársz választ!
De akarom, hogy tudd, hogy mindig érezhesd
csak neked szól és érted minden egyes lélegzet,
sóhaj, mely mellemből szívedre tán rászakad!
Hogyan mondjam el, hogy nem múlik el nap,
mikor nevetésed csilingelő csengői ne lennének
szívem harangjai? És miképpen azt a temérdek
szépet, ami lelkedből lelkemre zárul minden
hajnalon? Keresem a szavakat! De tán nincsen
se földön, se égen, amely méltó lehetne arra,
hogy utadon elébed szórjam: ha kedved van,
és Te sem bánod, felemeled, szívedre zárod.
De eljön majd a nap tudom! Amikor rátalálok
minden betűre, minden szóra. És akkor majd
rásimítom álmod csendjére egy akkordban,
mely mégis a legszebb zene lesz, és végtelen.
Akár egy zsoltár, mely végül az égbe megy,
s onnan mint fény, úgy terül szét a világban
egyetlen tiszta, szívmelengető áldott imában.
Keresem a szavakat szavaid fényében, lépted
halk koppanásában, mosolyod tükörképében.
Hogyan mondjam el? Te vagy a szép, és a jó,
nincs a világon még egy, ki Hozzád hasonló!
|
|