Rémálom

 Nyugtalan, mint kit űz a démon,
álmai erdejében zihálva fut,
szeme rebben, szája keskeny,
görcsösen szorítja kékesen,
homlokáról verejték gördül alá
foltot hagyva párnán.
Tétova mozdulattal hajlok fölé,
- talán ébresszem csókkal ?
vagy csak érintsem.
Megint egy felhő fut át arcán,
megvonaglik teste,
hallani amint gázolva fut
az erdő száraz avarán,
törékenyen, sebezhetőn,
néma s láthatatlan vad üldözői elől.
Valami ismerőset érzek,
gyengédet s édeset,
a kedves csókja az, amely ébresztget,
- rosszat álmodtál talán?
suttogja halkan,
s visszacsókolom megnyugodva,
félálomban.

Szeged,2009.10.24.

Tamás Zsuza Zetna költőnője hasonló című prózája nyomán.