látod fiam,
micsoda primitív népek?
a rács mögött állnak,
és mint a sült hal,
oly bambán, bárgyúan néznek.
amott az egyik éppen piszkálja orrát.
az meg vakaródzik,
és kéjesen simítja
tokás torkát.
a kölykeik visongatnak,
ugrálnak, mint a zerge.
ha nem tudnám,
hogy kik ők,
mondanám,
hogy megannyi kos,
mint amelyik kerge.
ez meg itt ásítozik.
biztosan hosszú volt az éjszaka.
vajon hol aludt ő,
és mikor ért haza?
nézd!
az ott egy fontos egyén lehet.
látszik a tekintetén,
hogy nem kér,
de nem is ad kímélletet.
nini!
ott van egy pókhasú huszár!
fogadjunk, hogy agya
csakis a zabáláson jár.
az meg ott,
hogyan riszálja csábos fenekét!
biztosan körülrajongták a hímek
míg ifjú volt, oda-vissza, s szerteszét.
amott meg kidüllesztett mellkassal
csámpázik egy valódi Casanova.
ahol majd az észt osztják,
felteszem, sohasem ér oda.
látod fiam?
a rács másik oldalán
micsoda káosz lehet?
felfordulás, fejetlenség, ricsaj.
de mit várjunk el mást tőlük ?
hiszen ők csak emberek.