Egy derengő hajnalon, amikor a kakas is a másik oldalára fordul, és csábító csirkecombokról álmodik, halk szendergésemből őrült motor dudálás vert föl.
Jön a piro, jön a piro! Álmomban hallék! És tényleg a pirot láttam, ahogy az erkélyről kitekinték
Kissé emelt hangon szölt fölfelé, amire fény gyúlt minden ablakban, és kissé morcos tekintetek serege bámult le rá:
- Hej,  Te parízeren nevelkedett városi panelház-poéta! Ne görcsölj a klaviatúra fölött, és ne próbálj kieszelni humorosnak hitt történeteket! Úgysem sikerül! Nekem elég hátradőlnöm forgószékemben, és a billentyűk maguktól pötyögik be a való életből jött igaz történeteimet. Gyere velem érezd az erőt, és főleg hozzál magaddal sok pénzt, mert kell üzemanyagra!
Nem kellett hozzá öt perc, már piro dögös mocijának hatsó nyergében ültem, és hatalmas gázzal indultunk, ami azért is volt életbevágó, mert a dühös lakók mindenféle házi szerszámmal, pl partvis, ásó, kapa, nagyharanggal felfegyverkezve gyülekeztek megrendszabályozni a korai ébresztőt.
Néhány perc múlva már az M5-ön robogtunk, persze bukósisak nélkül. Piro túlharsogva a szél bömbölését teli torokból énekelte kedvenc nótáját, és magyarázott:
- Dús hajába tép a szél.....! Látod komám, ez az igazi repülés! Sohase költsél pénzt drogra, mert megszívod,és joint helyett kapsz egy szál 30 éve száradó Munkást, vagy egy kiskanál Hóvirág porcukrot. Ennél felemelőbb érzés csak az, amikor szirénázó tűzoltóautóval bevágsz egy keskeny, egyirányú utcába, természetesen a forgalommal szemben, és látod, ahogy a rémült sofőrök autóikkal ragadnak fel az épületek falaira, mint megannyi gépesített pókember. Látod! Így cáfolom én meg a relativitás elméletet.
Én csak erősen kapaszkodtam piro derekába, akit nem érdekelt, hogy már nem ülök az ülésen, hanem, mint egy jelzőzászló, lábaim úsztak a motor után.
Piro rendületlenül folytatta:
- Az egyik legjobb bevetésem az volt, amikor egy búgó női hang betelefonált a központba, hogy tűz van nála, és kimondottam engem kért, hogy mentsem meg. Hozzátette, hogy siessünk, de ne csapjunk nagy felhajtást. Megyünk, mint a meszes a megadott címre, hát sehol semmi tűz. A srácok készítik elő a fecskendőt, én rohanok föl az első emeletre. Az ajtó nyitva, mondom magamban ez már jól kezdődik, mert nem kell betörni. Megyek be a lakásba,
hát a nappaliban a méretes bőr ülőgarnitúrán meglehetős szellős öltözékben, ami egy hosszú szipkát jelent valami illatos cigarettával, egy hatalmas szőke kontyban végződő hölgy ül csábos testartásban, és búgó hangon így szól :
- Jöjj hozzám szép  bajszos hercegem, és oltsd el tüzemet valamelyik csodálatos szonetteddel! Mondjuk legyen az, hogy "Égek, mint Moszkva a francia nyelvjárástól"
Nagy nehezen visszaevickéltem magam az ülésre, és már meg sem lepődtem azon, hogy valahol a Mezőségben járunk. Piro közben folytatta:
- Most megállunk tankolni, és bemutatom neked, hogy az irodalom milyen nagy hatással van a dolgozó népre. Illetve a nem dolgozóra, de az utca egyszerű fiára. Ugye nem felejtetted el a tankolásra szánt pénzt magaddal hozni?
Benzinkút helyett egy kocsmánál álltunk meg. Nagy nehezen lekászálódtam a motorról, kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Piro pajkosan rámkacsintott, majd magabiztosan így szolt:
- Figyelj haver! Ha Makarenkó élne, hozzám járhatna egyetemre!
Beléptünk az ajtón, ami egy vadnyugati western fílmekből ismert, lepusztult csehó, és egy szoc.reál marhaistálló keverékére emlékeztetett.
Piro dölyfösen megállt az ajtóban, majd megszokott sztentori hangján elkiáltotta magát:
- Két korsó gyöngyöző Dréhert, mert különben olyat teszek...
Beállt a csend, mint fagyos teleken a Tisza szokott, és még a legyek fogainak koccanását is hallani lehetett. Ja, hogy a legyeknek nincsen foguk? Kit érdekel, de állatira jó kép.
Piroval ballagunk a pulthoz, de már látom, hogy három gardrób szekrény nagyságú pofa emelkedik fel a székekről. Ők a szívélyes fogadó bizottság, gondolom, de főkötő helyett az ingujjukat tűrik fel. Akkorák voltak, hogy nem láttuk tőlük a csikkekkel túldíszített plafont. Az én szívem, és a Liberom a helyén volt, de a biztonság kedvéért piro mőgé álltam, hogy merő udvariasságból átengedjem neki a szóvivő szerepét.
A legnagyobb szekrény lenézett ránk, és megmarkolva egy széket, tudakozódni kezdett:
- Mi a baj vakhangyák? Megfejellek, mint Vasorrú bába a patkómágnest, vagy, mint vak bálna a tankhajót. Nekem akarsz ugatni? Kevés vagy, mint árvaházban a szülői értekezlet! Miért? Mi lesz különben? 
Már szólni készültem, hogy a megszólítás nem jó, mert csak nekem van szemüvegem, de piro nyugalomra intett.
- Tudod teso, azt akartam mondani, hogy különben felolvasom néhány szonettemet.
A csend besűrűsödött, mint reggel hétkor a forgalom az Astoriánál. Látszott az izomagyún, hogy rettentően dolgozik az a valami, ami a fejében van. Reméltem, hogy nem légkalapács.
Majd felemelte kezét, és mutató ujjával, ami akkora volt, mint egy teljes fatörzs torta gyermekkoromból, piro felé bökött, és így szólt a pultos nőhöz:
- Kislány! Egy feles karcost a barátaimnak! De abból a 70 százalékosból! És persze nem decit, hanem litert!
A kislány, aki valaha derék kőműves lehetett, mert arcán a vakolat eltakarta korának legalább kétharmadát, és így nézett ki legfeljebb ötvennek, buzgón töltögette az italt.
A feszültség megenyhült, mint Gorbacsov hatalmának teljében az időjárás, és az úri közönség leengedte kezéből a két hete egy falusi bál során a rendőröktől kölcsönvett tomfákat.
Belevetettük magunkat a helyi folkról megannyi bugyrába. Azért rettentően furdalt a kíváncsiság, hogy miért hagyott ez a nagyranőtt cséphadaró bennünket életben. Egy alkalmas pillanatban, két pohár pálesz  között meg is kérdeztem tőle.
- Tudod komám, én jártam iskolába. Elvittek az általánosba beíratni. Azon az egy napon. De, én egy művelt ember vagyok. Tudom, hogy a szonett olyan, mint a priusz. Csak még benne van a feltételes szabadlábon le nem töltött idő.
A szonett azt jelenti, hogy ha valami hülyeséget csinálok ez alatt az idő alatt: szó nyet! tehát szó se lehet arról, hogy megússzam a folytatást.- mondta, és mintha egy könnycseppet láttam volna legördülni sörösüveg szabdalta orcáján.