áll a manézs közepén
a vigyórgós-szájra festett
fekete-fehér, flitteres ruhákba
öltöztetett, ünnepelt bohóc.

a publikum tapsol önfeledten,
a reflektorok fénye vakít,
izzadtság-tenger a hátán,
és műhaja csupa kóc.

még néhány meghajlás,
hangos zene szól,
dübörgő vastaps, ez volt
mára az utolsó produkció.

az emberek hazafelé mennek,
kezükben perec, és léggömb,
hangos nevetés hallik,
ez ám az igazi illuzió!

a bohóc meg csak áll magában,
nézi az üres színpadot,
a nézőtér is hallgat,
szeméből könny csorog.

szerelme a direktor lánya,
hintós kérőkkel megáldva,
kinek szíve nem egy
szív-szakadt bohócért dobog.