Elbűvölten ültem magamba merülten.
Tollam a papíron megállt, nem vágtatott.
Átélve múló gyönyört, örök bánatot…
ültem mozdulatlan, mégis felhevülten;

mert a holdarcú  ma ismét megkísértett,
szobámon, mint korzón libegett halkan át…
Szívemet hallom, vagy járása dallamát
míg bámulok újra holdtalan setétet?

Tudom, érte nyúlva semmit sem találok
a távolsága tőlem több mint végtelen;
talán e csalódás maga is halál-ok?

Gyötörtek eleget sejtelmek, talányok
vágyam felülírja rezignált értelem;
függönyöm behúzni elszántan felállok…