Megint írnom kell neked levelet, mert megint világgá mentem a rozsfőd túlsó ódalára, ahun a főd a folyó felé hajlik, a Rimóci halász kalyibájához. Az Icusnak mondjad ha tanálkozol véle, hogy tuggya hun keressen. Az úgy vót hogy elkerültem a János vadászhoz segéd kerülőnek, meg csizmapucolónak. Tudod a János fiatal és erős, jókípű ember vót akinek fiatal erős és jókípű kutyái vótak. Oszt az ű hátára nemigen mászik fel senki, mindig aszonta. Osztán azír hogy mindent én csináltam, amikó az uraság erre jött mert bőgtek a bikák, hát mindig azt hallom, eridj ide, eridj oda, meg nem jó ez a surdé semmire, meg minek eszel annyit, meg minek iszol annyit bíka nő a hasadba. Há gondoltam megnízzük milyen jó kutyái vannak néki, hogy olyan büszke azír ne legyík rájuk. Íccaka vót, elcsíptem a kakast, hogy nyikkani se tuggyon, kicsikét meggingyoltam oszt szípen letettem a hászia elé pont a létra ajjába. A konyhába meg vót neki egy  kitömött rókája, azt kicsentem oszt szípen béállítottam a hászia ajtóba, mintha íppen kukucskálna kifelé meg lefelé.  Tuttam, hogy a János hajnalban mindig kikódorog az istálló felé pöslenteni, oszt a pitvarbul én meg meglesem. Nem is vót addig semmi baj, míg belé nem rúgott a kakasba, oszt fel nem nízett a létra fokain felfelé. Hanem akkó megmerevedett, oszt kigombolt gatyában osont bé a házba puskája felé. Már bejött a puskáír, mikor csak halkan fojtottan dörmögött, hogy az anyád ne sirasson, meg ilyeneket. Osztán kisomfordált a ház mellett óvatosan,  oszt a ház sarkábúl takarva lűtt egy akkorát, hogy a serétek a fél házrul levittík a zsindelyt. Én meg akkó úgy gondoltam, jobb ha én most világgá megyek a rozsfőd túlsó vígibe, mert itten nemigen lesz nekem többet ebídem, meg maradásom. Hát ezír vagyok én most a Rimóci kalyibába, de itt nagyon jó mert este tüzet rakunk, oszt abba sütjük a halat amiket a varsábúl nekem kell kiszedegetni. A folyóvíz kicsit büdös mikor isszuk, az öreg meg kicsit büdös mikó alszunk, mer a csizmáját se veti le hetekig. Az udvarházba se mehet be, mer az asszonyok jönnek ki elíbe a kosár halír, amit szokott vinni.
Ezt a levelet a göthös Józsitúl kűdtem, az Icus írhat nyugton, a Józsi úgyse tud olvasni. Akkó mostmán tudod hun tanyázok, kűdjél egy tarisznya kenyeret meg szalonnát, mer mán karácsonyfa nő a hasamba a sok szálkátúl. Az se vóna baj, ha az Icus lebbencset hozna, mer legalább itt vóna. Anyáméknak mondjad hun vagyok, de a Jánosnak ne, mer fílek tűle hogy nem a vállamat veregetné. Haza nem megyek, mer otthon mindig kevés a vízi cibere amit főznek, a lopott halakír níha pedig jó száraz kenyereket kapok errefelé. Csak megállok én a saját lábamon.
Isten áldjík komám, legyen sok csípelni való az idén is.