Velem mindig történik valami.
Úgy gondoltam, hogy nem írok, nem én. Amikor írok, iróniába és humorba menekülök, talán azért mert félek az igazat, magamat írni? Nem tudom, lehet benne igazság, de talán ilyen vagyok, talán nem. Elhatároztam, ezentúl csak az igazat írom és csak tényszerűen.
Hajnal kettőkor felébredtem és gondolkodtam. Leginkább azon, hogy mit is csináljak, verset "csináltam" fejben, kávét ittam, és füstöltem az erkélyen. Mit is akarok én? Nem kellene személyesen ismerni senkit, nem kellene levelezni, nem kellene telefonálni. Az lenne jó, ha senki nem ismerne. Akkor szabadabb lennék ha csak egyszerűen egy ismeretlen bcenév lennék.  Azt írhatnám amit akarok, azt olvasnám amihez kedvem van, és semmivel nem kellene törődnöm.  Akkor jönnek az ellenérvek, olyan jó találkozni, beszélgetni, kalandozni, utazni. Utazni mindig jó. A világban is, a versek között is. Írni is jó, olvasni is. A gondolatok helyét átveszi a könyv, és egy más világba helyeződök át, szinte megszűnök létezni cselekvési tervek nélkül, csak úgy vagyok. A könyv teljesen kiszorítja a fejemből a saját gondjaimat. Ezért jó altatónak is, jobb mint a rivotril, és sokkal jobb mint a sör. Írni nem olyan megnyugtató mint olvasni, az inkább növeli az adrenalint, pontosan fordítva, mint az olvasás. Az írás felkavar, gondolkodtat, erősen hat rám, hol feszélyez, hol pedig kételyeket ébreszt. Magányossá tesz? Nem tudom. Azt sem tudom, bohócnak és mechanikusnak csak álcázom magam, valójában pedig normális vagyok? Előbb utóbb eljutunk odáig, hogy megismerjük a jót, kezdjük élvezni a komoly zenét, és olyan könyveket is hajlandóak vagyunk olvasni, ami gondolkodtat. Még nem hajnalodik. Elmélkedés közben  azon veszem észre magam, már mosom a hajam. Nem baj, korán indulok. Erikához van kontakt telefonszámom, majd ha már mindent látok, felébresztem időben. Majd büszkék leszünk magunkra, hogy korán érkezünk, és ez jó.  Sötét van, sipol az autó,  "bitte tanken", ez felébreszt. Talán rímeket kerestem megint, már nem tudom. Az út eléggé kátyus, talán majd a negyvenhetesen már jobb lesz. A telefon ki van kapcsolva. Más számom nincs, minek jegyzetelni, minek készülni, mindent el tudok intézni, ügyes vagyok. Ez már Békéscsaba, Erikáék telefonja nem működik, benzinkút van, autómosó van, idő is van és sötét. Zolit sem tudom felhívni, persze nem is akartam éjjel felkölteni. Most muszáj, csak Ágnes tudná a számát, csak tudná! Csöngetni kell, mert ez az egyetlen járható út. Ötöt csöng, felveszi. Hurrá! Nagyon álmos, de nem lehetek rá tekintettel, állok egy város közepén a sötétben, és nem ismerek senkit. Megígéri, hogy telefonál és helyretesszük a dolgokat. Autómosás és tankolás után még semmi hír. Azt mondja, nem tud bemenni az oldalra, mert valami nem jól működik. Szerintem bejelentkezés nélkül is írja a pécsi szalont, de illedelmes vagyok, kávézom, takarítom az autót belülről is. Kezembe akad Kiskunlacházán elveszettnek hitt bankkártyám. Ettől kissé megnyugszom, nem vagyok semmirekellő, nem vesztettem el, csak egyszerűen ebben a nagy rendben ami a kocsimban van nem találtam. Ezt otthon feltétlenül el kell mesélnem, a kételyeket el fogom oszlatni. Kételyek? Egy kicsit kellenek, mindig csak egy picit. Hol is vagyok most? Miután mindenkit sikerül felkeltenem akit nem akartam,  Erikát nem sikerül, akit akartam. Ez jó példája annak, hogy nem az számít amit gondolok, állítok magamról, hanem az amit cselekszem. Márai szerint ez nem egyértelmű, a gondolat, a vágy megítélhető, csak menekvés azt hinni, hogy ha nem cselekszünk, nem ítéltethetünk. Magamat ítélhetem , mert csak én tudom  mit gondolok. Ha ezt komolyan venném, tarthatnám magam rossznak is, néha pedig nagyon jónak. Nincs egyértelmű ítélet, hol jó, hol rossz. Megőrzöm titkaim:

"Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra."                ( Pilinszky János )

Fogy a cigaretta, de végre meglátom Erikát, a férje hozza, igazán rendes fickó. Rögtön látom  a szeméből kézfogás közben, bíznánk egymásban, tudnánk beszélgetni is. Tényleg nem kell több mint tíz másodperc. Annyi idő alatt minden eldől mindig. Az utána következő dolgok  már úgy jönnek, mintha  előre meg lenne írva. Tudom hogy ilyen nincs, de olyan jó mentségeket keresni néha. Akaratomon kívül történő dolgok, miket valójában akartam? Most akkor akartam, vagy nem akartam? Ébresztő, már a negyvenhetesen vagyunk, irány Szeged, és Erika mesél. Erika mesél és mosolyog. Van amikor nem mosolyog. Olyan is van amikor nevet. Tetszik önmagáról alkotott képe, tetszik hogy sokat mesél, és sokat nevet. Csak a forgalomra kell figyelnem. Világosodik. Vásárhely fölött az ég, se nem piros, se nem kék. Ez biztosan Maros, nem Hód, de most mást nem költünk fel, nem iszunk kávét, Ágnesék várnak. Mindjárt Szeged. Erika még mindig azt hiszi, András nő, merthogy Szkallasnak hívják, és Callasra asszociál. Nem baj. Mikor is találkoztunk utoljára? Szilveszterkor azt hiszem. Előtte Torontóban a CN Towerban. Ha hazamegyek, az legyen az első, hogy körömpörköltet főzzek. Olyat mint Bandi, egyszer sikerülhet nekem is. A térképem kitűnő, pillanatok alatt ott vagyunk a parkolóban. Pécs felé vesszük az irányt, még mindig olyan a részidőm, hogy lehetünk elsők, bár ez egyáltalán nem fontos, semmi nem fontos, csak a társaság. A kocsi repül, én figyelek, hol a forgalomra, hol a mókára és kacagásra. Nagyon elemükben vannak. Jó társaságban repül az idő, észre sem vesszük, már Pécset látjuk a dombok között, a részidő és az idő tökéletes. Süt a nap, Pécs egyre nagyobb lesz, a tájkép helyét átveszi a város belső forgataga. A ház falán a keresztet nehezen találjuk meg, mert nekünk a ház nem azt a falát mutatja, de csekély telefonálás után három hengerrel megérkezünk a nekünk kijelölt parkolóba. Tekintve, hogy elhatároztam nem fogok inni, ezért rögtön egy hűvös sörrel a kezemben találom magam. Könnyebb így várni a többieket, és a kert szépségeit nézegetni. Ekkor még nem tudom, hogy holnap vonattal fogok hazautazni Budapesten keresztül, és az Angéla finom szendvicseit fogom ebédelni, dobozos sörrel leöblíteni. De a holnap eljön, eddig mindig velem, és ha ez a holnap is megérkezik, mesélek majd tovább.