Kedves Ági !

Boldog és bennsőséges karácsonyodról szóló leveled megkaptam, ami nagy örömmel töltött el, szerettem volna a kandalló tüzénél válaszolni miközben a fehér hó által beborított táj látványa tölti be szemem és a zúzmarás faágak. Elképzeltem az ereszről lógó jégcsapokat, a szánkó csilingelését, és azt is hogy már megint nem sepertem el a havat. Szóval én is a világosságot keresem, legalábbis így télen, de eddig a világosság még nem köszöntött be nálunk, itt keleten, miközben az amerikai földrészen olyan nagy a világosság, melyet orkánszerű szél feszít majdnem vízszintesre, hogy ők ott úgy érzik, ha már megtalálták talán nem is kérnek többet belőle. Pedig itt is lehetne szép, lelket melengető, szívet gyönyörködtető és hideg. Azt mondod van lélek, merthogy az előbb én is használtam eme megfoghatatlan kifejezést? Van szépség, vannak művészetek, és azt is mondod ez egy magasabb szint, mint a mindennapi rendezett energia mennyiség keresése és kulináris élvezete? Eljutottam arra a pontra, mikor egyet kell értsek veled, ha nem untatlak bővebben térnék ki - erre a számodra bizonyára meglepetést okozó tényre - levelemben. A kérdés most már csak az, vajon a szelekció során kialakulhatott-e a nuklainsavak által csak mint hordozó, másképpen a gének örök fennmaradását biztosító túlélőgépek csúcspontjában, az emberben, természetes úton a lélek. A viselkedésnek a szelekcióban játszott szerepét ma már senki nem fogadhatja kételkedve, tehát, ha a viselkedésnek a szelekcióban szerepe van, akkor létezik a kulturális evolúció.
Azok a csoportok, amelyek tagjaiba az adaptáció szempontjából megfelelőbb gének kerültek, természetesen előnyre tettek szert, de azok is, amelyek valamilyen kulturális innovációval, szokással, tárggyal, hiedelemrendszerrel előzték meg a többieket.  Nyilvánvaló hogy  a gének és a kultúra egymásra hatva, együtt változott s nem úgy, hogy a biológiai evolúció egy bizonyos ponton létrehozta a kultúrára való készséget, s azután többé nem szólt bele. A csoportok közötti evolúciós versengés két szinten halad, a gének és a viselkedés szintjén. A különböző társadalmi csoportok nemcsak objektív létfeltételeiket, de szokásaikat, viselkedésüket, nyelvhasználatukat, ízlésüket is áthagyományozzák a következő generációknak. Azt könnyű belátni, hogy a fajok, csoportok fennmaradása szempontjából rendkívül előnyös a szolidaritás működése. A kúltúrára való készséget ha elnevezzük léleknek, akkor már tudjuk hogy van lelkünk, kinek kisebb, kinek nagyobb, de még nem tudjuk hogy az hogyan vándorol. Erre is van válasz, a lélek a nukleinsavval együtt vándorol, romantikus körülmények között, többnyire finom vacsora után. A lélek nem másért vándorol, hanem azért, mert a nukleinsavban található gének örök életet szeretnének maguknak, és erre utasítják hordozó, ám nem túl hosszú életű biológiai rendszereiket.

Richard Dawkins szerint a szelekció alapegysége nem a faj, nem is a csoport, de nem is az egyén. Az alapegység a gén, az öröklődés egysége. A szelekció alapegységéhez viszonyítva, mi emberek túlélőgépek vagyunk, a gének, génkomplexek túlélőgépei, de épp így a növények és az állatok is. A gének, melyek legfőbb tulajdonsága, hogy képesek önmagukról másolatot készíteni - ezért nevezhetjük replikátoroknak is őket -, saját stabilitásuk növelése és a versenytársak stabilitásának csökkentésére egyre kifinomultabb és hatékonyabb módszereket alakítanak ki. Végül is azok a replikátorok maradnak fenn, amelyek túlélőgépeket "építettek" maguknak. Mint a tökéletesedés folyamata általában, ez is kumulatív volt. Egyre nagyobb és bonyolultabb túlélőgépek jöttek létre, mígnem a gének általi túlélőgép-gyártás elérte "csúcsát", az embert. A természetes szelekció tehát azoknak a replikátoroknak kedvezett és kedvez ma is, melyek jól tudnak túlélőgépeket "építeni". Ez persze nem azt jelenti, hogy a replikátorok tudatosan cselekszenek, netán céltudatosak, a szelekció automatikus és változatlan folyamat, amely az egymással versengő gének között élettartamuk, termékenységük és másolási megbízhatóságuk szerint válogat. A géneknek egyetlen céljuk van, hogy fennmaradjanak. Életbemaradásuk legbiztosabb módja pedig, az egyre tökéletesebb túlélőgépek konstruálása. Nagyon fontos tehát a túlélőgépek viselkedése. A gének által programozott túlélőgépek tulajdonképpen egyetlen parancsot kapnak: mindent megtenni a gének fennmaradása érdekében!
A génszelekciót, mint axiómát elfogadva, a lélek és a biológia összefonódása számos kulturális jelenség magyarázatát kínálja. Az egyik legfontosabb elméleti alapvetés a rokonszelekció. Lényege a következő: mint láttuk, az egyed biológiai-evolúciós értelemben vett alkalmassága vagy sikeressége, másképpen fitness, azon múlik, hogy génjei milyen arányban vesznek részt a következő generáció génállományában. Következésképp a rokonoknak nyújtott támogatás genetikai értelemben nyerő stratégia. A  kedvezményezett egyed ugyanis átviszi a következő generációba az önzetlen egyed génjeinek ráeső hányadát, miáltal növekszik az altruista egyed teljes genetikai képviselete, vagyis az összesített rátermettsége. Az összesített rátermettség az altruizmuson, vagyis az áldozatvállaláson kívül mással is növelhető, ezért őszülő halántékú hímnenű egyedek a kapuzárási pánik nevű össznépi játékot szívesen gyakorolják fiatalabb egyedekkel, noha erre nem tudományos magyarázattal szolgálnak, hanem akkora sületlenségekkel, mire csak a túlélőgépek csúcsa, az ember képes. Mikor a  kevésbé altruista egyed bankszámlájának pillanatnyi értéke oly mértékben csökken, hogy veszélybe kerül leszármazottainak versenyképessége, akkor az egyed persze abbahagyja nem nyerő stratégiai játékát, és az anyukám rájöttem csak téged szeretlek felkiáltással visszatér régi fészkébe, amennyiben az még meg van. 
Nálunk sokkal fejlettebb kommunikációval rendelkező barátaink, a kutyák például nem csinálnak ebből lelki ügyet, nem is tudnának, mivel kommunikációs gyakorlatuk még nem korcsosult el annyira, mint a miénk. Példának okáért ha Bátort elvinnénk Tokióba, és ott ránézne fajtársára, másodpercek alatt megállapítaná, a másik milyen nemű, mikor fog tüzelni, ki a gazdája, és az rendes-e hozzá, eldöntenék kettőjük közül melyik a főnök, szagminta alapján az elmúlt két nap történéseit rekonstruálni tudnák, és még hangot ehhez ki sem kellene adniuk. Ilyen fejlett kommunikáció esetén nincs is szükségük rá, hogy nagyon változatos hangokat bocsássanak ki. Egyszerűen csak ugatnak.
De hogy visszatérjek az összesített rátermettséghez, nyerő stratégia lehet az altruizmuson kívül a nagyon sok utód létrehozásának képessége is, amit a természet édesgyermekei, a gyomok igen nagy hatékonysággal művelnek, a mostohagyermek kultúrnövényekhez képest. A vér szerinti rokonoknak nyújtott nagyfokú támogatásra pedig olyan utasítást kapunk saját magunkban hordozott génjeinktől, hogy nyugodtan kortyolunk sörünkbe a televízió híradóját nézve, az azonban előfordul, hogy egy szappanopera hőséért izgulunk, amennyiben kevesebb a kutúrára való készségünk, és esetleg úgy azonosulunk a főhőssel, mintha közös nukleinsavaink lennének. A gladiátorok, vagyis a sportolók is akkor hatnak ránk jobban, ha csoportunkból valónak érezzük őket, ezáltal győzelmük saját csoportunk összesített rátermettségére hitünk szerint pozitív hatással van. Ebből kiindulva megérthetjük a futtball huliganizmust is, és sok egyéb más jelenséget, különösen ha szembenézünk az igazsággal, és elfogadjuk azt, hogy a verseny a mindig a hasonlók közt a legnagyobb. Vagyis fajon belül kiélezettebb, azonos neműek, azonos foglalkozást választók vagy azonos sportot űzők között a stratégiának fontosabb szerepe van, mint bárkivel szemben. Tekintve hogy összesített rátermettségünket versenytársaink veszélyeztetik a legjobban, ezért az autószerelők lehetőleg becsmérlő szavakat használnak az előző alkatrészcserét végző szaktársuk jellemzésére, miközben bennünket és magukat pénztárcánkra kacsingatva felsőfokú jelzőkkel illetnek. Munkahelyi előmenetelünk érdekében álmunkban fojtogatjuk kijelölt, és természetesen alkalmatlan főnökünket, miközben szívesen vacsorázunk másutt dolgozó túlélőgépekkel. Ezek után nem várhatjuk el politikusainktól, hogy objektíven nyilatkozzanak versenytársaikról, azt azonban igen, hogy pénzemberekkel vacsorázzanak. Versírással foglalkozók például pozitív és tanító, értékelő írásaiknak gyors és gyilkos címet adnak, átvitt értelemben természetesen ezzel vágyaikat fejezik ki, ebből következik hogy amennyiben egy időben létezünk velük ne várjunk túl sok jót. Vincent van Goghe és  Paul Goghen találkozásakor is kiderült, hogy nukleinsavaiknak kevés közös replikátoruk volt, de említhetném Babits Mihályt és József Attilát is. Jogosan kérdezhetnéd, ha ennyire önző minden túlélőgép, akkor mit jelent a lélek, a hazafiság, a hősiesség, és a szabadságharc ami ha nem sikeres akkor terrorizmusnak is neveznek. Ez nem más, mint a kiterjesztett szolidaritás, vagyis az altruista egyedek rokonaikon kívüli egyedekért is vállalnak áldozatot, azonban mindezt annak tudatában teszik, hogy ezzel saját csoportjuk összesített rátermettségét a nem túl távoli jövőben áldozatválallásukkal növelni képesek. Természetesen az áldozatvállaló saját génkomplexei, a rokonok is jobb életfeltételekhez jutnak azáltal, hogy a csoport versenyfeltételei javulnak. Ennek a tudata okoz ugyanis egyedül boldogságot az öngyilkos robbantás semmivel nem összehasonlítható pillanatában.
Ezek után nehéz eldöntenem hogy bűnös vagyok, vagy génjeim áldozata, abban mindenesetre bűnös vagyok, hogy úgy írok neked levelet, mintha én hordanám a bölcsek kövét, de azt tudnod kell a legtávolabb az áll tőlem, hogy a rovásodra  növeljem teljes genetikai képviseletemet. Remélem levelem más nem olvassa, mert nehéz lenne ezek után elmagyaráznom, a definíció értelmében van lelkem, és a kiterjesztett szolidaritást sem vetem meg annyira, mint az gondolható lenne, az ezzel kapcsolatos cselekvések azonban jobb ha megmaradnak a pozitív jelzővel illethetőek halmazában. Tehát háborúk helyett maradjunk a goodvill-nél, annál is inkább mert az önbíráskodás néha rosszul sülhet el, a nyeremény várható értéke szerintem kisebb mint egy, hogy úgy mondjam a mai világban jóval kisebb.
Be kell fejeznem levelem, ezért a fontosabb dolgokra térek, egészségünk töretlen, nagyonokosom meglepő könnyedséggel abszolválta első vizsgaidőszakát, a pianínó elhangolódott, de én ezt nem hallom, csak a kicsi meg az anyja. A kicsi kiírta az ajtajára, hogy dagiknak tilos a belépés, esetleg csokival, azóta nyolc kilóval kevesebb a tömegem. Nem akartam súlyt írni, mert esetleg azt hihetnéd a holdon vagyok, de nem, itt ahol lakom, és ahol érvényes a mindenütt jó, de legjobb otthon. Egyébként ez következik is a pozitív rokonszelekcióból, de abból nem, hogy anya eldugta a pálinkát. Jöhetnél már hozzánk, ha vendég van, akkor előveszi, és kínálgatja. Addig is őrizd meg egészségben önző molekuláidat, írj választ ha elfoglaltságod engedi, a postaládát néha ki szoktam üríteni. Az igaz hogy  utána a prospektusokat megrázom a kuka felett hogy az ajándék empéhárom lejátszók, kiscicák és húsvéti nyulak puhára essenek, de megígérem, a  leveled nem jut erre a sorsa.
Utóirat: Dawkist nem találtam a könyvesboltban, csupán lelki szemeimmel látom magam előtt mit írhatott. Látod, én is használom a lélek szót, tehát lélek van, ezzel elismertem, remélem ezt méltányolni fogod.
Addig is míg írsz, vagy találkozunk, kívánok sok sikert, egészséget, boldogságot. Sorsod vezérelje lelked, vagy molekuláid, ahogy neked jobban tetszik.

Ölel barátod: Csizi