A kapun cédula; tettre hajt ma, rab,
Pincében, padláson halomban a lom,
Kezemben míves, lazúros fadarab,
Ha kidobom, vele is nő a halom…
De Michelangelo kezére méltó;
S meleg, sárga fényben úszik a sarok,
S agyamba kúszik ezernyi szép szó,
Mit súgtam neked, s cserébe mit kapok,
Agyamban él a párnázott ülőke,
Mely megőrizte tested íveit,
S a bíborszín mintás selyem, belőle
Sírás, mert felitta vágyam könnyeit,
És mindez egy röpke pillanat alatt…
Döntöttem. A székláb végleg itt marad.