A szomszéd udvarban iszonyú lárma;
Holló mossa fiát vérveres kádba’,
Hullámzik a víz, kicsap a habja,
Csodás értékét ritkasága adja:

Ébenfeketén szállt a sötét éjben,
S most kiszáll a kádból galambfehéren.
A kerítésre ül, kifelé károg:
Minek töröd magad, rongyos zarándok?

Latornak jobb vagy. Majd szemezek veled,
Szomszédod csak a lyukon át lesheted.
Hiába nézel olyan gyanakodva,
Hallgasd csak, mit súg vén olajfa odva!

Ha nem figyelsz rá, rajtad mit se javít,
Ki bővelkedik, annak még adatik,
A legszegényebb, akinek nincs hite;
Bár biztos magában, nem lesz semmije.

Hiába kopogtat, bizony, kinn marad,
Nem nyílik, a kapun rározsdállt lakat.
Ha kint rekedtél, mehetsz a selejtbe;
Mit ér a gyertyád véka alá rejtve?

Akinek lelke van, nem övé egészen;
Gyötröm, vágom, csípem, kiveszem részem.
Mennyivel jobban jár, ragyog a másik:
Lelketlen bár, neki nem is hiányzik.

Varázsos trükköket mutat a mágus.
Hiába mossa kezeit Pilátus,
Hiába volt bölcs, becsületes bíró,
Másként emlékezik róla a Credo.

Szabad akarat, de mit kezdhet vele,
Hisz’ eszköz csupán, Isten játékszere.
Homokvihar jő, égig zúg a sírás.
Még három nap csak, s betelik az írás.