Lágyan, puhán röppen, mint a denevér,
Hátán tömött zsákja, ruhája sötét,
Ki útjába állna, szétveri fejét.
Régesrég megszáradt már kezén a vér.

Csillagtalan éjben fürgén fosztogat,
Amit csak elérhet, ráteszi kezét,
Visz mindent, mi drága, mindent, ami szép,
A feleslegéből nyit új boltokat.

Nem nyugdíjas állás, rossz vége leszen –
Intették sokan – ez rossz ponyvaregény,
S míg lézer-vörösen keresi a fény,
Most rémülten gubbaszt, hullamereven.

Azt a piros pontot, azt lesi szegény
A két szeme között, az orra tövén.