Már-már hittem, egyéniséged van,
Hisz’ mindig más vagy, mint azelőtt.
Rég volt. Azóta sokat tanultam:
Ismerlek, és fejem lágya benőtt.
Benned mind, mit látni akar, azt lát,
Cukorbaba, kin csillog a máz:
Játszod a vámpírt, vagy szende arát.
S a búskomor, kit a hideg kiráz,
– Fintort vágsz – már nem tud a gondról.
Sikered van, de jól vigyázz,
Mert aki mögéd néz, furcsát gondol;
Mit ott lát, csak málló, ócska foncsor.
