:
Lírai közjáték 32.
Én szerelmem, ha a sírban,
Sötét sírban fekszel majd,
Leszállok hozzád izzó kínban,
Vágyam karjaidba hajt.
Csókollak, ölellek, karom úgy szorít,
Te csöndes, te hideg, te sápadt!
Jajongok, reszketek, könnyem borít,
Ki rám néz, már holtnak láthat.
A holt sírból kel éjfél szavára,
Táncra kel légies gomolyban;
Mi ketten maradunk várva,
Karodban fekszem, nyugodtan.
A holt feltámad ítéletnapkor,
Kín és élvezet várja még;
Minket mi sem érdekel akkor,
Öleljük egymást, s ez elég.
(61 szó a szövegben) (171 olvasás)
