Minden perc, melyet nem töltök Veled Ürtessé silányítja - éltemet, testembe hatoltan fáj! Szürkült színek.... Zsengéjét veszti a táj! Amikor nem vagyok Veled: Annyira fáj! Mondtad magadrol: " Átlag vagyok, Miért bolondulsz értem?!"
Engem egyedül feléd hajt a vérem, és ezért - csúfolódva felnevetek... Hiszen minden perc, mit nem töltök Veled, üres: fájóan testembe vág! Félek!... Érzem, közeleg... Osztódnak a percek bennem... Már másdpercenként: Annyira fáj!
