ÉBREDEZEK
(Szűcs István)

Asztal mellé ülve,  /  kesze – kusza ésszel
Róvom a sorokat   /  még reszkető kézzel.
Egy nagy ibrik kávé  /  már idebenn vagyon,
Cigaretta füstje  /  száll ki az ablakon.
Valaki jár most kinn,  /  kutyák megugatják.
Messze még a hajnal,  /   virít a holdvilág.
Fordítja az idő  /  a Nagy-Göncöl rúdját,
Fiastyúk szemezget  /  sárga csillagbúzát.
Pegazus, hogy nyargal  /  Androméda felé,
Köd kél lába nyomán,  /  Tejút porzik belé.
Zsongító a hajnal,  /  zsenge még a tavasz.
Szüzet lőne most fenn  /  az a pajzán Nyilas.
Némi dörgés hallik,  /  forgolódik egyre
Álmában morogva  /  a bolhás Nagymedve.
Csillagok sorában  /  vágna nagy hézagot :
Fogatlan Oroszlán  /  megenné a Bakot.
Ahogy széttekintek  /  a derengő égen,
El van ez rendezve,  /  nekem tetsző szépen.

                     ( 2009-03-28)



(171 szó a szövegben)    (986 olvasás)