AZ  ELSŐ  RANDI
        (Szűcs István)

Farkantyúm alig maradt.
Csutkára rágtad azt minap.
Ártatlanul azt képzelem,
egy-két puszit tán adsz nekem
az első randin, mert tudom
ilyenkor még a lányokon
a szendeségük bíz’ az úr.
Idő kell, hogy majd megvadul!
Na, hát az első perc után
már csókolóztunk, és vidám
pettingbe fogtak ujjaink
Kis cuppanósod vágyva ring.
Hú, mondom, most már bármi lesz,
nem mondhatom, hogy már eressz!
Mit szólnál, hogyha megfutok?
Az első randi nagy dolog!
Panasznak mégsem mondanám,
hogy hát bizony a cseppnyi lány
gerincre vág, hogy nyekkenek!
( Az ágy recsegve sínyli meg )
Felpattan rám a kis lovag,
és menten nagy vágtába kap.
Én még kettőt se gondolok,
lovaskám máris felszuszog,
aléltan, lágyan rám borul,
én meg csak tűrök jámborul.
Kászálódnék én ! Ám megint
az apró far lassan bering.
Na jó ! Ha újra kell neki,
viseljem el, míg megteszi!
Homály ül már a két szemén,
hogy jót fickánd az emberén.
Pár kis sikollyal menybe száll,
gyűrűzve lüktet. Gyors halál !
              ***
Hogy hányszor újrázott a lány,
örök rejtély lesz már talán.
De túl az első randimon
épphogy állok a lábamon!

       (2011-01-20)



(180 szó a szövegben)    (933 olvasás)