Már virágzik alma, meg a körte,

hűvös még a hajnal odakint.

Ki-kisétál Katyusa a kertbe,

vár, csak vár és távolba tekint.

 

Szellő támad lenn a Volga parton,

fújja-fújja Katyusa haját,

ott dalolgat ő, ha jő az alkony,

s várja híven a kiskatonát.

 

Száll az ének szárnyain a szélnek,

már nem érhet nyomába madár,

hírt visz róla régi kedvesének,

kit naponta mindig hazavár.

 

Húzza-vágja vállait a puska,

kinn a fronton ezer a veszély...

Mégis rólad álmodik Katyusa

évek óta, ha leszáll az éj.

 

Egyszer úgyis vége lesz a télnek,

és a kertben nyílik a virág,

majd meglátod, újra visszatérnek

győztesen a régi katonák.