Már nem tudod mi gyönyör volt öled,   
Hány NEM -et mondott másoknak a szám!?  
Az édes ízt megtaláltam benned,   
S már nem látlak a napnak sugarán.   

Most csók-csatákban könnyem hullatom,  
Érted a vágy más ajakán ébred,    
Te nem tudhatod milyen nélküled,   
Mint megrettentett: mindentől féltlek!  
        
Kövek-kövek botlik, fáj a lábam,   
Őrült vágta, rohanok mert látlak…   
Hogy mondjam el, hogy nem én akartam,  
De hiába, mindig rám találtak.    

A minap is kinn jártam az éjben,
Fénylett a hold, vibráltak csillagok,
Róttam, hogy messzi érjek, s mutassam-
Hazug arcomat; hogy boldog vagyok.

Nekem dűlt a szél,hajam cikázta,
Szememből a képed elsodorta,
Száraz szájszélem repedve vérzett,
A „Nem akarom -at” lecsókolta.
……………………………………….
Itt fetrengek kéjmosolyok, nyálak…
Szavak-szavak… buta verset írok,
Elámulnak, dédelgetnek…még-még!
Nem veszik észre, mióta sírok.