Ének a tavaszi esőben
Ének a tavaszi esőben
Veled akartam végre lenni, Koccintgattak bennem a csínyek, Játékos kedvű ecsetjükkel Elkísértek a tavasz-színek.
Eső hullt! Nem itt, messze tőlem! Bennem a nap dúdolni kezdett, Bárányfelhőt festett az égre, Ha nem dörgött, amikor csend lett.
És jöttél a szivárvány alól, Eláztál, és csapzott volt hajad. - Így jártam! - mutattad kacéran, Hajladozva, ígérve magad.
Áldottam minden esőcseppet- Akt szobor - Galathea gyöngyöm, Dalolt bennem mindegyik múzsa, Kinek is kell ezt megköszönnöm?
Megmozdultál, összetört a kép, Száraz ingem vizes lett vele, Úgy öleltél "Édes tavaszom", Még jó, hogy nem látta senki se.
Tűzött a nap, övedet oldtam, Átengedted mosoly-magadat, S mint a parazsak, szárítgattuk Az elázott ruházatodat.
És vége már! - Surrogott léptünk, Szél lendült, a hírünket vitte, S mi elrejtettük a szivárványt Egymásra néző szemeinkbe.
|
|