Ne menj még el...
Időtlen időkön át vártam jöttödet.
Ma végre magukkal hoztak a fecskék,
csillagként ültettelek el  szemeikben
azon a tavaszon, amikor szárnyuk alatt
suhant el a lelked...
Belecsókoltalak már minden jégvirágba,
s pókhálóból szőttem neked szemfedőt,
nézd, hogy lengeti a márciusi szél...
Ne menj még el...
Zsoltárokat zengő madarak éheznek tavalyi
napraforgóföldeken
s még csak ezután nyílnak majd az orgonák,
emlékszel?
Megrészegülve ittuk be illatát
azon a májusi estén...
Árkot ugrottunk, s te beleestél,
majd nevetve ráztad le
magadról a sarat...
Most őrizgetem ami még maradt
a moha-lepte kavicsok alatt
s e pillanat leheletében
megtaláltalak,
enyém vagy újra,
velem vagy újra...
Ne menj még el...
Oly messziről nem tudlak
mégegyszer visszahozni.
Ülj le mellém még egy percre,
hisz emlékedben élni olyan jó...