Gyere, kicsim, gyere lánykám,
Szaporábban lépkedj mellettem,
Tedd össze kis kezeidet
S imádkozzál egyet helyettem...
Kegyelmezzen, kérjed Istent,
Mert én minden hagyatékát elvertem,
A széltől óvott, mint a rózsát,
Ápolgatott, s én mégis csak gaz lettem.

Nekem nincsen hagyatékom.
Alattam föld, a szürke ég felettem,
S ha valaha nap is fénylett,
Melegét már annak rég elfeledtem..
Fessél, szívem, fessél kéket!
Olyat, hogy ott sok kismadár repüljön,
Erdőt fessél, lombos fákat
S minden ágon népes fészek terüljön.

A távolba tengert fessél.
Hullámot rá, habosat, szép fehéret!
(szegény kicsi lányka... ne sírj,
nem tudod, hogy nekem ez már nem élet?)
Mosolyodat őrízd, kicsim,
Vigyázz rá, hogy holnapra is maradjon,
S ha sötét felhő jön az égen,
Észrevenni azt az Isten ne hagyjon.

Lám, mégis van hagyatékom,
Mennyi mindent kaptam én, és nem láttam!
Eldobtam az életemet, lelkem mélyén
Minden percet megbántam.
Változtatni hogy lehetett
Mikor olyan sötét van a világon!
Nem látom hogy játszanak
Az aranyszárnyú pillangók a virágon...

Gyere, kicsim, gyere, lánykám,
Szaporábban lépkedj mellettem,
Vésd szívedbe minden szavam,
S örülj minden kisfecskének helyettem.
Tedd össze kis kezeidet
S imádkozzál értem is ha elmentem,
Ne szomorkodj, kicsi lányka,
Rám csak nyomort hagytak, s mégis elvettem...