Te vagy a végzetem...
Álmom, az életem,
éjben a holdvilág,
útszélén hársvirág.
Te vagy a csillagom,
s a zenét ha hallgatom,
a lelked még benne ég,
ha dalodból lenne még...
Napfény a harmaton,
s a repdeső szárnyakon.
Te vagy a pillanat,
a tavaszi alkonyat,
szívemnek képmása,
a hegedű sírása...

Te vagy a mindenem,
élsz még, és mégse nem...
Te vagy a sírhalom,
zord, őszi alkonyon,
Te vagy az üres szék,
s az ágy, amely kihült rég,
a szív, mely már nem dobog,
s az idő, mely nem robog...
Te voltál életem,
s leszel a végzetem
egy ködös hajnalon,
szendergő angyalom...