Csepeg az eső a téglafalú házra,
Kialudtak már mind a csillagok,
S amíg a szíved dajkálgatod sírva,
Én nem tudom, anyám, azt hogy hol vagyok.
S azt hiszed, egy nap eljövök majd érted,
E vígasz soha nem juthat neked,
Valahol messze ébred már a hajnal,
S a hajnallal, sírva, minden gyermeked...

Tavaszi fényben ragyog már az élet,
Könnyezel mégis, hited elhagyott,
Vétett a világ, s bár megkövetnének,
Koporsód vinni "sokan állnak ott"...
Angyalok jönnek, harsonával, érted,
De e vígasz, anyám, nem jut még neked,
Hisz már ott térdel, sírja mellett sorban,
Megváltást várva, minden gyermeked.

És térdre hullasz, két szemed az égen,
Mit vétettem én? Sírva kérdezed,
S imára kulcsolt kezekkel azt kéred,
Vagy Isten, vagy ördög, jőjjön érted el.
S állunk a sírnál, zokogva, úgy véled,
De e vígasz sem juthat soha már neked,
Könnyeit, anyám, messze idegenben,
Elsírta régen minden gyermeked...

-----------------------------------

S egy reggel szürkén ébredt fel az égbolt,
Harmatot sírtak szívemre a fák,
Egy madár búsan gubbasztott az ágon,
Meghalt, azt mondta, meghalt az anyánk...
Eljöttek, anyám, harsonával érted,
Bár tudom késő s mit sem ér Neked,
Könnyes szemmekkel, érted térdenállva
Remeg halk imát minden gyermeked...