Molypille
Kitártam nagyra lelkem ablakát,
Hallgassa végre a madár dalát,
Lássa meg azt a fényes csillagot,
Amely örökre neki ragyog ott.
Kitártam nagyra lelkem ablakát,
S az ablak alatt néhány koldus állt,
Sápadt éhséggel könnyes arcukon,
Elrongyolt lábbal törött álmokon...
Törtem lelkemből néhány darabot,
Amennyi kell még, annyi marad ott...
De sokan voltak...töredeztem én,
Elúszott mind a könnyek tengerén.
Szorongatom a csonka lelkemet,
Az út végéig még tán elmehet,
Elfeledtem becsukni ablakát,
Molypille jött s a maradékba szállt...
|
|