Őszi táj
Hideg esőt csapkod a szél,
Kukoricát hord sok szekér.
Díszruhát ölt fa és bokor,
A fa arany levélcsokor.
Nincs napsütés, szürke az ég,
Mint távozó vonatkerék...
Csupasz fákon szürke madár,
Fák tetején szürke halál.
Hallgatom a madarakat,
Nóta bennük mindig akad.
Messze délen, ott a meleg,
Útrakel a madár sereg.
Kiürült a fecskefészek,
A vadlibák is útrakészek,
Borulj le, te szürke élet,
A világod szürkeség lett...
Ami még belőlük maradt,
Vadkacsák, a felhők alatt
Tűnnek el a messzeségben,
Nem maradnak itt, a télben.
Egy fűzfa áll szomorúan,
Díszes arany koszorúban
S amikor a szél meglebben,
Arany levél hull szívemben...
Kiszáradt a fű, a virág,
Sivatag az egész világ,
Az utolsó levél lehullt,
A mokus is oduba bújt.
S mikor remélni sem merem,
Egy hajnalon csoda terem,
Fehérlik a szürke világ,
S ablakomban a jégvirág...
|
|