Háborgó tengerek hullámai jégsziklára futott álmokat sodornak a mélybe, s a tetemen halak rágódnak, míg sziklához vágja a csontokat a víz, hogy porrá váljon a remény is, mint a csillagos égbolt emléke. S néha kimos a partra kagylót melyben igazgyöngy lakik, az Öröm... Remegő kezekkel ölelem magamhoz, előre tudva, mire a hajnal első sugara csókot lehelne halvány orcájára, úgyis összetöröm...
