Cím: Tavaszváró (is)
Szerző: Teru - Gligorics Teru
(02-24-2015 @ 12:49 am)
:
Tavaszváró
Ma reggel arra ébredtem, hogy a madarak igen csak csicseregnek, udvarolgatnak egymásnak.
Tegnap megint hó esett. Sok hó esett. Nem értem minek ez a sok csipegés, még híre se nincs a
a tavasznak. Még csak egy apró kicsi hóvirág sem dugta ki a fejét a hóból. De azért
csevegnek.
Egész télen csipdesték egymást el az etetőktől, hogy, mi lesz, mind meg akarod enni?
Csip-csip, menj már innét! Hát már az utolsó szem is kellene, mi? Élhetetlenje!
S ma aztán szinte magázzák egymást. Egyék, kedves. Ide is, oda is benéznek, hol lehet
alkalmas helyet találni fészeknek. Összecsapnak egy-egy madárház felett, mert ugye az lenne
a legkönnyebb, de persze több madár van mint ház.
Egy ideig nagy sürgés forgás lesz tavasszal, röpdösnek össze-vissza mint hópihék, nagy
izgalommal, építik a fészket. Azután ülnek rajta vagy három hetet, majd hordják a
kis gilisztákat a csöppségeknek. Azok kirepülnek. Egyből szét is esik a család, ki-ki maga útjára.
Ismét kezdődnek a veszekedések az etetőknél, menj már innen, nem kell mindent felfalni!
Meg sem ismerik egymást többé. Ilyenek a külföldi madarak.
Bezzeg a mi kis magyar madárkáink másképp viselkednek. Ők szeretik, tisztelik egymást.
Hazaér az első gólya, persze csak a férj, mert ők mindig házas társak, nem csak amikor
fészket kell rakni. A gólya papa körülnézi a fészket, javít rajta amit kell, esetleg új kárpitot
hord bele.
Azután megérkezik a gólya mama, fáradtan omlik a fészekbe. S a papa gyorsan elrepül és vissza is jön hamarosan,
egy szép kövér békát tesz az asszony elé s mondja, egyél, galambom, egyél
angyalom. Nem uraskodik, hogy, egyék, kedves.
Utána másik gólyák is érkeznek, be is szólnak illedelmesen.
- Jaj, Pista bácsi, maguk már itt vannak?
- Igen, ifjú Imre, a múlt héten érkeztünk. Hát keresztanyád hol maradt?
- Eltörte szegény a lábát, még nem gyógyult meg eléggé, majd a jövő héten jön
nagyanyámmal.
Hát ilyen szépen megvannak, beszélnek egymással. Örülnek egymásnak.
S azután jönnek a fecskéink. Ezerszámra jönnek hegyeken, völgyeken, tengereken keresztül.
Jaj, csak már otthon lennénk, a mi kis meleg fészkünkben! Olyan messziről is tudják
pontosan hol hagyták, milyen állapotban. Megbeszélik, mit kell javítani, hogyan kell, ki
fog segíteni. Sok a teendő. Végre idehaza, jaj, de jó! Egyik-másik fészket leverte a vihar,
siessünk, gyorsan újat rakni!
Az Öreg Ambrus Apó is zihálva szállt le régi fészkére. Ő meg a kedves neje az idén már csak
az unokákban fognak majd gyönyörködni. Hiába, túl öregek ők már új családot kezdeni.
De nem bánják, majd többet pihennek, el csevegnek a régi barátokkal, sógorokkal.
A suhanc Miklós is megérkezik, rögtön Csivikét kezdi keresni. Meg is találja hamarosan.
- Csivikém, angyalom! Hát ti is megérkeztetek?
- Meg, kedves Miklós, meg!
- Mekkorát nőttél galambom! És milyen szép vagy! - Csevegte örvendezve. - De látod,
én is megnőttem, már nem mondhatja a családod, hogy nem tudlak eltartani! Még ma
beszélek a papáddal, jó?
- Igen, Miklóskám, - felelte Csivike szemlesütve és kicsi fejét a párja vállárahajtotta gyöngéden.
- Találtam ám egy jó helyet a fészeknek, gyere megmutatom! Látod milyen szép tető
alatt van? Olyan cifra, mint egy palota! És nézd csak, mezőre nyílik, van ott egy kis tó is,
milyen jókat fogunk ott majd lejtőzni, röpdösni le-föl, a vizet nyesni!
Megint egy új sereg érkezik. Boldogan köszönti őket a már ott lévő barát, rokon. Mert
hiszen régi ismerősök ám ők.
Azután majd a pacsirták kezdenek trillázni. Az égig repülnek, majd szinte a földet érik,
majd megint föl. S minél többen hallgatják őket, annál szebben, lelkesebben dalolnak.
S áldás hull a világra, mert akik elmentek, hazatértek. S boldog gyerekek köszöntik a tavaszt,
gazdagog, szegények, nyomorékok, mind egyformán, mert a gyermek lélek egyforma:
csak ők tudnak igazán örülni ilyen csekélységeknek is.
S kint csak esik a hó...
(611 szó a szövegben) (313 olvasás) 
|
