A napkorong, ha felkúszik az égre,
elűzve végre,
az éjszakát,
két szemeddel tekints fel a fényre,
keresd a léted,
szép oldalát!

Lehet, hogy árnyak néha rád találnak,
ha arra járnak,
s ha bármi bánt,
tekints az égre és örülj a mának,
s a vadvirágnak,
domb oldalán!

Örülj, ha símogat a nyári szellő,
susog az erdő,
madár dalol!
Ne várd a véget, hisz’ az úgyis eljő,
s nem látszik felhő,
a föld alól!