Cím: Egy elérhetetlen szeretet...
Szerző: _zizike_ - André Erzsébet
(02-22-2005 @ 11:02 pm)
:
Már gyermekéveimben az Élet vándora lettem,
a Szeretet ösvényét, mint száműzött kerestem.
A békesség bennem épp hogy csak vágyszinten remegett,
de gyermekéveimben tőlem az messze lebegett.
Szememben a bánat könnye ó, de sokszor csillogott,
- a gyermeklány a két kősziklára lopva pillogott -.
Féltem apámtól, mint kismadár az erdő tűzétől,
ám epedtem egy érintésért anyám két kezétől.
Anyám távoltartott magától már kisded koromtól
( - tüdejét átkos kór rágta! - ),
és még ifjúként száműzött a rideg otthonomból.
Sokáig sírtam és ittam és szenvedtem anyámat,
több mint harminc évig szaggatta lelkemet a bánat.
Fátyol takarja már az űrt, mit hiánya okozott,
mert a felejtés vágya bennem erősen fokozott;
Mindent, mi elmúlt és fájt, már az eszem feldolgozott.
De anyám most álmaimban néha-néha megkeres!
Örülök, ha meglátom őt, szívem boldogan repes,
vágyam, szíve melegére még álmomban is heves.
Gondolnánk, az álom szép, ha már a valóság rideg;
ám anyám szíve még az álmomban is fájón hideg.
Egész életen át szerettem volna Őt szeretni,
de nem tudott engem magához közelebb engedni.
Talán, mert váltig hitte, én hoztam rá a fránya kórt,
talán, mert nem szerették őt sem, amikor gyermek volt.
Nappal és ésszel már szabad a szívem, nem fáj a múlt,
de éjjel védtelen lelkem, s álmom Hozzá visszahúz.
Bár lennék csodatévő mágus, vagy emlék-ószeres,
vagy jó tündér, kinél a lombtalanítás módszeres.
De ha dühöngő szél lehetnék sem tennék mást,
kiírtanék gyökerestül mindent, ami más:
mint szeretet, békesség, türelem, megértés,
hogy ne lehessen köztünk többé félreértés.
Mert szívtam, mint torkos-borz, pontosan eleget,
s ha kérdeztem, hogy miért? nem jött rá felelet.
De a Teremtő szíve rajtam már megesett,
s elfogadtam végre, hogy vélem ez így esett,
ezért aztán arra kérlek Téged Jó Anyám,
álmaimban kerülj el engem ezután.
(285 szó a szövegben) (889 olvasás) 
|
