Harmincadik versikémet írom,
a zsepimet tele-tele sírom,
mert énnékem olyan nagy a kínom,
kínrímeket sikerül csak írnom.

Balcsi partján lenni nagyon vagány,
faképnél hagy ott engem a magány,
a vidámság, mint valami ragály;
Ő meg ottan a numera-király!

Sári szeme kerekedik tágra,
gólyamadár szállott fel a házra,
neki pedig huncut a barátja,
még csak nem is gondoltak a nászra.

Gőzerővel tépett a kis trabant,
csak aprócska bökkenője akadt,
hogy amikor a motor berobbant,
bizony az egy hatalmasat pukkant.

A Fő utcán suhant a kis trabant,
a dinamó belőle kiszakadt,
jött utánunk, mint valami fogat,
posta előtt mentünk, mint a vonat;

Pöfögött és zakatolt a drága,
járókelők szeme nyílott tágra,
szűk lett nekik a kicsike járda,
bemenekültek ők a postára.

Száz szónak is egy a vége kérem,
a strófámat berekesztem végleg,
éppen mikor a gázsimat kértem,
jól elhúzták a nótámat nékem.

2005.03.31.