Vannak pillanatok, amik perzselnek és bár nem hagynak fájó, mély sebeket, tátongó űrt vonszolnak maguk után, s te sűrűn fohászkodva egymásután kívánod, apró töredékét vissza, mert lelked azt a pillanatot issza már számtalan álmatlan éjszakán át, bebetonozva szívednek magányát.
