Látod, Anyám!



Látod, Anyám!


Látod, Anyám! hát ezt mondom
én mindig, újra és újra.
Forró könnyeim fáradt arcomon
lassan legurulva
semmire sem vágyom jobban
hűs kezednél, homlokomon.
Vénült fejemmel titokban
ma is erről álmodozom,
de Te sohasem voltál ott!

Sem amikor a hét próbát
ezerszer is kiálltam,
vagy mikor életem a halál
tálcájára szántam,
igaz, azokat a szent napokat
is jól elkerülted,
melyeken Isten Ajándékokat
adott nekem, s Néked,
mert Te akkor sem voltál ott!

Most mégis a távoli
semmibe révedek, mert éget
a gyermeki vágy. Pokoli.
Kínok közt vergődik véred.
A szívemben az álmok
már összemosódott árnyak.
Se fény, se cél, csak az álnok
lebegő semmi. Várnak.
De Te most sem vagy sehol!

Suttogom újra és újra
hogy: "ó Anyám! úgy szeretném
gyengéden hozzád bújva
válladra hajtani fejem, még,
s amíg kínom kizokogom,
Te lágyan simítod homlokom”.
Már barázdás tenyéren hordoz
a Semmi. Ott az otthonom.
De Te most sem vagy sehol!

Megvert, kitaszított szálka
vagyok az Élet szemében,
mostanra kigúnyolt málha,
félek, már semmit nem érek.
Életfonalam foszló cérnaszál.
Majd gyúlnak mécsesek,
ha kialszik bennem a láng.
Én meg majd fentről nevetek.
És Te akkor sem leszel sehol!



AndréErzsi
izike,zizike
2011.dec.21.







Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=17692